Hét év után tér vissza a stop-motion animáció királya.
Bagolyherceg, varjúsereg és kézműves csoda az algoritmusok korában: befutott a Wildwood trailere, ami a stúdió eddigi legnagyobb szabású dobásának ígérkezik.
Ha létezik olyan menedék Hollywood árnyékában, ahol a mozgóképgyártást még mindig tiszta művészetként, sőt, szinte szerzetesi türelemmel végzett fizikai munkaként fogják fel, az az oregoni Hillsboróban található LAIKA Studios. A Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman és a Kubo és a varázshúrok mögött álló animációs műhely nem a futószalagon gyártott, lelketlen folytatásokról ismert. Nem is sietik el a dolgokat: legutóbbi filmjük, A hiányzó láncszem még 2019-ben jelent meg.
Hét évnyi várakozás után azonban megtört a jég. A stúdió végre bemutatta a hatodik egész estés projektjük, a Wildwood első kedvcsengető előzetesét (teaser trailerét). A kézműves zsenialitás és a sötét tündérmesék találkozásából születő fantasy idén ősszel érkezik a mozikba.
A film alapjául Colin Meloy, a népszerű The Decemberists nevű indie rock zenekar frontemberének 2011-es, azonos című bestseller regénye szolgált, amelyet felesége, Carson Ellis illusztrált.
A történet középpontjában egy Prue McKeel nevű, makacs tinédzser áll, akinek az élete egyetlen pillanat alatt fordul fel, amikor egy csapat rejtélyes varjú elrabolja a kisfivérét, Macet. A nyomok Portland határába, a helyiek által csak „Megközelíthetetlen Vadonként” (Impassable Wilderness) emlegetett, sűrű, ködös, titokzatos erdőbe vezetnek. Prue egy kissé kétbalkezes, de hűséges osztálytársával, Curtisszel az oldalán elindul a tiltott rengetegbe. Odabent azonban nemcsak beszélő állatokkal és útonállókkal találkoznak, hanem egy olyan kiterjedt politikai és mágikus háború közepén találják magukat, amely az egész rejtett világ egyensúlyát – és Prue-ék saját valóságát is – végveszélybe sodorja.
A forgatókönyvet Chris Butler (ParaNorman) jegyzi, a stúdió hivatalos leírása szerint pedig a Wildwood egy „mindent elsöprő, sötéten mágikus kaland egy fiatal lányról, aki egy veszélyes, rejtett erdőbe merészkedik, hogy megmentse a testvérét – egy odüsszeia, amelyet a szeretet, a hatalom és az ismeretlennel való szembenézés bátorsága formál.”
A filmet nem más rendezi, mint maga Travis Knight, a stúdió elnöke-vezérigazgatója és a Kubo direktora. Knight mellesleg a Nike-alapító milliárdos, Phil Knight fia, így abban a rendkívül szerencsés helyzetben van, hogy a hollywoodi profitkényszer és a részvényesi nyomás helyett tényleg a szívprojektjeire fókuszálhat, és megadhatja az alkotóknak a szükséges időt.
Knight szerint a Wildwood a stúdió eddigi legnagyobb és legszemélyesebb vállalkozása. A produkció grandiózusságát jól jelzi, hogy az animátorok és dizájnerek több mint egy évtizede csiszolgatják ezt a világot. Több száz egyedileg felépített, kézzel készített miniatűr díszletet és csaknem 250 fizikai, hús-vér bábot alkottak meg a forgatáshoz. Sőt, a stop-motion technológia határait feszegetve egy olyan monumentális, epikus háborús csatajelenetet is rögzítettek, ami a műfaj történetében példátlan fizikai teljesítmény.
„Ez a film a kézműves zsenialitás ünnepe az algoritmusok felett” – nyilatkozta Travis Knight a bejelentés kapcsán. „Azzal a hittel készítettük, hogy a kézzel, óriási törődéssel formált filmek még mindig képesek merésznek, meglepőnek, veszélyesnek és élőnek hatni. Úgy terveztük a Wildwoodot, ahogyan a filmek először ragadták meg a képzeletünket: a sötétben, a nagyvásznon felfedezve, egy teremnyi fellow dreamers-szel, vagyis álmodozóval együtt, átélve az örömöt, a csendet és a csodát.”
Bár a figurák fizikai valójukban apró, fából, szilikonból és textilből gyúrt mesterművek, a hangjukat igazi szupersztárok kölcsönzik. A főhős Prue-t Peyton Elizabeth Lee (Andi Mack), barátját, Curtist pedig Jacob Tremblay (A szoba) szólaltatja meg.
Mellettük olyan nevek tűnnek fel a stáblistán, mint az Oscar-díjas Mahershala Ali, Carey Mulligan, Awkwafina, Charlie Day, Jake Johnson, Amandla Stenberg, Richard E. Grant, valamint a zenei legenda, Tom Waits. Különösen izgalmasnak ígérkezik a madarak légi királysága (az Avian Principality), ahol a bölcs és diplomatikus Owl Rex mellett feltűnik a hadsereg kíméletlen vezetője, a General (A Tábornok) is, akit az életműdíjas Angela Bassett kelt életre.
A stúdió ezúttal szakított a hagyományos nagy hollywoodi forgalmazókkal, és a Fathom Entertainmenttel, valamint a FilmNationnel társult, hogy a filmet ne süllyesszék el valamelyik streaming-platformon, hanem valódi, globális mozis eseményként pozicionálják.
„Vannak helyek, ahová nem mész be. Egyetlen döntés mindent megváltoztat.”
A Wildwood – a Coraline sötét, borzongató báját és a Kubo grandiózus mitológiáját ötvözve – 2026. október 23-án debütál a mozikban világszerte. Ha valami, hát a LAIKA újabb hipnotikus vizuális orgiája biztosan megérdemli majd, hogy ne a telefonunk képernyőjén, hanem egy sötét moziteremben, tátott szájjal csodálkozzunk rá először.

