1670 kritika
Szatirikus áldokumentumos vígjátékban oldják fel a traumáikat a testvéreink.
-
Rendezés
-
Szereposztás
-
Történet
-
Látványvilág - vágóképek
-
Zene
Ha azt nézzük, hogy a lengyelek és a magyarok valamilyen szinten kötődnek egymáshoz, akkor a lengyelek sokkal jobban állnak a múltjukkal való szembenézéssel, mint mi. Nézzük csak a legújabb agymenésüket, amivel egészen a 17-ik századig nyúlnak vissza, azonban ma is aktuális kérdéseket boncolgatnak.
Az 1670 már címében is jelzi, konkrétan melyik évben is járunk. Adott egy lengyel település, Adamczycha, egy Lengyel-Litván Nemzetközösségben a 17-ik században. Egyébként maga a település a valóságban is létezik Lengyelország közép-keleti részén, Ostrołęka megyében, a Mazóviai vajdaságban. 2021-es népszámlálási adatok szerint állandó lakosa 49 fő. Kis utcácska az egész, van aszfaltozott útja, ami hirtelen véget ér.
Már az is vicces, vagy megmosolyogtató, hogyan is került a sorozatkészítő homlokterébe a település. A Historia.org.pl-nek adott interjújában Kordian Kądziela, az „1670” egyik rendezője elmondta, hogy a sorozat forgatókönyvírója „ujjával körbejárta a térképet, és ez a név megragadta a tekintetét”. „Nincs rejtett jelentés vagy titokzatosság ehhez a választáshoz” – tette hozzá.
Itt él tehát Jan Pawel Adamczewski (Bartłomiej Topa) azaz János-Pál földbirtokos, aki „a lengyel történelem leghíresebb János Páljává” szeretne válni (308 évvel később természetesen egy bizonyos pápa űbereli őt). Ezért olyan dolgokat csinál, mint például a király, mert azt akarja, hogy „a kívánt munkáért, nem pedig a kapott munkáért” ábrázolják. Azt állítja, hogy szerencsés, hogy nemesnek született, és van némi tettetett empátiája a sáros parasztok iránt, akik érte és a földjén dolgoznak. Családja is megadja neki a szokásos alapot.
Stanislaw (Michał Balicki) a legidősebb fia és vagyonának örököse, de úgy tűnik, csak az érdekli, hogy a bandatársaival zenéljen az istállóban. A fiatalabb fia, Jakub (Michał Sikorski) felelősségteljesebb; pap, mert a katolikus egyháznak „erős piaci jelenléte van”. Lánya, Aniela (Martyna Byczkowska) annyira haladó, hogy valójában a parasztokhoz beszél, és velük dolgozik, és apja ezt nem nagyon szereti benne. Olyannyira nem, hogy egy mágnáshoz akarja feleségül adni. Aztán ott van a felesége, Zofia (Katarzyna Herman), aki a sötétség üdítő löketét hozza a háztartásba. Amikor Jan meglátja szomszédját és riválisát, Andrezjt (Andrezj Klak), aki egyébként a falu nagyobbik részén uralkodik, eszébe jut, hogy van egy földtulajdonos gyűlés, amely az új adókról szavaz. Jannak olyan keserűsége van Andrezjjal szemben, megfogadja, hogy bármit is javasol, ellene szavaz. Aztán Maciej (Kirył Pietruczuk), az új litvániai kovácssegéd gyengéd érzelmeket kezd táplálni Aniela iránt. Egymás után érnek az ármánykodások, alakoskodások, és a jellegzetes acsarkodások, különösen vicces tálalásban.
Lehetne giccsesen és erőltetetten is, azonban a készítők az 1670 sorozat félórás epizódjaikban megtalálták a mértéket, és egy igazán szórakoztató szériát hoztak össze. Olyan témákat is középkori időkeretbe helyeztek, mint a klímaválság, a hulladékszeparáció, az osztálykülönbségek, LMBTQ, Erasmus, a vallásosak és pogányok viszálya, vétójogos politika és egyéb. Ám még a legélesebb, harsány humornak is indokolt helye van. A gegek jól eltaláltak és minden karakter megkapja a maga karikírozott változatát.
A látványra se lehet panasz, a kosztümök korhűek, eltúlzottak, akárcsak a karakterek, de mégis hitelesek. A környezet – ami eredetiben egy skanzen (Muzeum Kultury Ludowej w Kolbuszowej) is egészen jól adott, éd nem csodálkoznék, ha maga főszereplő telepólésre, azaz Adamczycha-ba megindulnának a turisták egy szelfi kedvéért, hiszen a Netflix egyik sikerszériájává vált a nyolcrészes sorozat. Bár még nem jelentették be, hogy készülne belőle folytatás, azaz második évad, ám nem lenne meglepő, ha mégis berendelnék.
Teljesen rendben van a sorozat, és ha arról volt szó, hogy a lengyelek szembenéztek, amivel a magyarok még nem, akkor az 1670 erre kitűnő példa. A lengyelek ugyanis nemcsak mernek szembenézni múltjukkal – és valljuk meg, a legutóbbi parlamenti választásokig a jelenükkel – hanem képesek felülnézetből szemlélni magukat és jókat derülni sok esetben dőreségükön. Ez pedig kifejezetten hiányzik a magyaroknál, holott úgy kellene, mint egy falat kenyér.
Borka Roland