A bűnügyi sorozatok évtizedek óta lebilincselő nyomozásokkal, összetett karakterekkel és az igazságszolgáltatás köré épülő történetekkel ejtik rabul a nézőket. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet, hogy egy hosszú, stresszes nap után éppen gyilkossági ügyek felderítése jelenti a kikapcsolódást.
A műfaj azonban lehetőséget ad arra, hogy a nézők a nyomozókkal együtt kövessék a nyomokat, összeillesszék az ügy részleteit, és lépésről lépésre közelebb kerüljenek a megoldáshoz. Ezt az élményt kínálja a több mint két évtizede futó német bűnügyi sorozat, a Lipcsei zsaruk is, amelyet idén októbertől a magyar közönség a FILMBOX+ One műsorán láthat majd először.
A Lipcsei zsaruk több mint egy nyomozós sorozat, 2001-es indulása óta a német televíziózás egyik legismertebb és leghosszabb ideje futó krimisorozatává vált. Több mint négyszáz epizódja során nemcsak izgalmas bűnügyekkel, hanem hiteles karakterekkel és emberi történetekkel is meghódította a nézőket.
A sorozat középpontjában a lipcsei rendőrség különleges nyomozócsoportja áll, amely gyilkosságok, súlyos bűncselekmények és különösen összetett ügyek felderítésén dolgozik. Az epizódok azonban nem állnak meg a nyomozásnál: minden eset mögött emberi sorsok, erkölcsi dilemmák és váratlan fordulatok bontakoznak ki, amelyek folyamatosan új megvilágításba helyezik az eseményeket.
A csapatot Ina Zimmermann főfelügyelő vezeti, akit Melanie Marschke alakít. Mellette Kim Nowak (Amy Mußul) és Moritz Brenner (Johannes Hendrik Langer) sajátos személyiségükkel és eltérő nyomozói szemléletükkel járulnak hozzá az ügyek megoldásához, miközben a csapaton belüli kapcsolatok legalább olyan fontos szerepet kapnak, mint maga a bűncselekmény.
A Lipcsei zsaruk sikerének egyik titka éppen az, hogy a klasszikus krimik logikus felépítését modern, karakterközpontú történetmeséléssel ötvözi. A sorozat egyszerre szól azoknak, akik szeretik a nyomozás intellektuális kihívását, és azoknak is, akik a szereplők személyes történetei miatt követnek egy-egy szériát hosszú éveken át.
Október 1-jétől hétköznaponként 18:00 órától a FILMBOX+ One nézői nyomon követhetik a lipcsei nyomozók munkáját. A Lipcsei zsaruk évadai a FILMBOX+ Streamen is elérhetők lesznek.

