Megidézik az ikont.
Március 20-án meghalt Chuck Norris, az akciófilmek egyik legismertebb arca, a popkultúra állandó szereplője és harcművész. Az amerikai színész annak a korszaknak volt a része, amikor a mozi hősei még egyszemélyes hadseregként működtek: fizikai ereje, karaktere és karizmája világszerte milliókra hatott.
A FilmBox március 25-én, szerdán egy esti vetítéssel emlékezik rá, műsorra tűzik az egyik legismertebb filmjét, A hős és a terror című 1988-as akciót.
Szerény kezdetek, katonai kitérő, harcművészetek
Carlos Ray Norris 1940-ben született Oklahomában. Apja cseroki származású volt, anyja ír baptista. Miután az apja elhagyta a családot, 12 évesen Kaliforniába költöztek. Tizennyolc évesen belépett az amerikai légierőbe, ahol a „Chuck” becenevet kapta.
Dél-koreai szolgálata alatt kezdett el harcművészetekkel foglalkozni, ami később az egész pályáját meghatározta. Karatebajnok lett, több világbajnoki címet szerzett, és az elsők között volt, akik népszerűvé tették a sportot az Egyesült Államokban. Hazatérése után saját iskolákat nyitott, ahol olyan hírességek is megfordultak, mint Steve McQueen vagy Priscilla Presley. McQueen biztatta arra, hogy próbálkozzon a filmezéssel.
Innen már gyorsan jött Hollywood: előbb kaszkadőrként és harcjelenet-koreográfusként dolgozott, majd Bruce Lee oldalán tűnt fel, később pedig önálló akciósztárrá vált – jóval azelőtt, hogy a Walker, a texasi kopó sorozattal végleg beírta magát a tévétörténelembe.
A legyőzhetetlenség arca
A kilencvenes években futó Walker-sorozat egyszerű, fekete-fehér erkölcsi világot mutatott: jók és rosszak harcát, ahol a végén mindig helyreáll a rend. Norris karaktere nemcsak egy texasi ranger volt, hanem egyfajta amerikai mítosz: az ember, aki mindig győz.
Ezt az imázst erősítette A hős és a terror is, amelyben egy sorozatgyilkos után nyomozó rendőrt alakít. A film jól hozza a korszak akciófilmes tempóját, Norris pedig azt a kimért, harcművészeti precizitást, ami a védjegyévé vált.
Chuck Norris 86 éves volt. Hawaiin hunyt el, váratlanul. A család közleményében azt írta: nemcsak színészt és sportolót veszítettek el, hanem egy olyan embert, aki számukra a kitartást és a bátorságot jelentette – és mindenekelőtt férjet, apát és nagypapát.
A FilmBox március 25-én este 20 órától vetíti A hős és a terrort.

