Kínjában a férfi a párnával is közösül – Rögeszme kritika

Szoftpornónak álcázott erotikus thriller, amely nélkülöz minden mélységet. Átvitt értelemben.

Nehéz helyzetben van az, aki a mai ingergazdag világban szeretne meghökkentőt és elgondolkodtatót létrehozni, mindezt egyszerre. Éppen azért, mert annyi minden elérhető, és az úgynevezett mainstreambe is egyre több nem éppen általános dolog kerül, szexuálisan is.

Nem újkeletű az a nézői vágy, hogy valamiképpen titokzatos viszonynak lássák meg a részleteit, semmit el nem rejtve, illetve pontosabban mindent feltárva, amit csak lehet. Valamikor a múlt század nyolcvanas-kilencvenes években is fel-felmerült a merész kitárulkozás igénye. Említésre mélltó mindjárt 1980-ból az Al Pacino főszereplésével készült Portyán, az 1986-os Kim Basinger és Mickey Rourke összegabalyodásával operáló 9 és fél hét, és természetesen a Paul Verhoeven által rendezett és Sharon Stone főszereplésével készült Elemi ösztönt, hogy annak sikerhullámára ráfeküdjön a Tanú teste, amiben Madonna lovagolta meg – szó szerint – a dolgokat, és a Bruce Willis főszereplésével készült az Éj színei zárja a sort. Ugyanis sem a Showgirls, sem David Lynch általi Mulholland Drive, illetve azt megelőzően még az akkori igencsak a karrierjük csúcsán lévő Tom Cruise és Nicole Kidman mint házaspárok a Stanley Kubrick által rendezett Tágra zárt szemek film nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Azután bár készültek ilyen jellegű filmek, azonban azokat a nagyvászon helyett a házimozira gyártották.

A huszonegyedik század az internet elterjedésével nem kedvezett annak, hogy erotikus thrillerek nagy számban borzolják a kedélyeket. Ebbe a dömpingbe jött aztán a Szürke ötven árnyalata és folytatásai először könyvben, majd könnyen feledhető filmekben, ahol a BDSM a napvilágra kerülvén elfogadottá, mi több, követendővé váljon.

Mígnem elérkezett a streaming ideje, és természetesen ezt a piaci rést is próbálta kiaknázni olyan vitatott minőségű filmekkel, mint a Netflix által összehozott, egyébként pocsék 365 nap és két folytatása – a pletykák szerint készül a negyedik rész is.

Az erotikus thriller, mint olyan már nem igazán számít kiemelkedőnek, ehelyett a kendőzetlen szexjeleneteket és bizsergető izgalmakat történetileg jól körülírtan tálalták. Ilyen a Netflix-es Bridgerton, az HBO-s Tönkretehetlek és Eufória, illetve a Hulu-n bemutatott Normális emberek.

Ezért aztán az erre gerjedő nézősereg joggal várta, hogy kap valami olyasmit, ami meghökkenti és nemcsak egykezes tevékenységre lesz elég, hanem hosszan elgondolkodtatja, mert minden másra ott az interneten fellelhető ilyen jellegű felnőtt tartalom.

A Rögeszme Josephine Hart regényének filmes feldolgozása (a könyv magyarul A szenvedély rabjai címen jelent meg) és nem sokkal megjelenése után már filmet forgattak belőle Jeremy Irons és Juliette Binoch főszereplésével, bár sok vizet nem zavart. Sem a kritikusok, sem a közönség nem lelkendezett érte.

A Netflix most leporolta a kötetet, és új életet lehelni bele Morgan Lloyd-Malcolm és Benji Walters forgatókönyvírók és Glenn Leyburn illetve Lisa Barros D’Sa rendezők segítségével. A főszerepeket Richard Armitage-re (A hobbit), Charlie Murphy-re (Birminghan bandája) és Indira Varma-ra (Trónok harca) osztották.

A történet William (Armitage) sikeres londoni sebész és családapa megszállottsága áll, aki egy nap miután találkozik Annával (Murphy) fia, Martyn (Rish Shah) menyasszonyával, azonnal átpattan köztük a szikra és titkos viszonyba keverednek, ami fülledt erotikában és őrjítő szenvedélyben dúskál. Kettejük kapcsolata azonban mérgező, nemcsak rájuk nézve, hanem az egész környezetükre erős hatással van, mert Anna a lelke mélyén felszínes – bármennyire is képtelenségnek is hangzik.

Ahogy William egyre jobban belebonyolódik és rabul ejti, mi több felemészti a pusztító szexuális vágy, kivetkőzik magából annyira, hogy a tragédia elkerülhetetlen. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg.

Legalábbis ezt kellene látnunk a három részre vágott filmben, mert nyilván annyira rágerjedtek az alkotók, hogy nem spórolták ki a pikáns jeleneteket, hogy beleférjenek egy szépen összeállított filmbe és szétszedték, gondolván, tripla élvezet lesz.

Nem lett az. Márpedig azért nem, mert egyszerűen a két főszereplő között valahogy nem működik a kémia, mi több, a néző nem tud azonosulni sem a karakterekkel, nem tudja megszeretni sem. Csak az egymásnak feszülések elég jellegzetes bemutatásában lelheti örömét, de ez csak némi egykezes joystick-ozásra elég.

A mellékszereplők ugyan árnyalják a képet, és némi többletinformációt kapunk az egész háttérről, de még mindig nem eleget, hogy a végén ne csak száraz kielégülés érje a nézőt. Nincs meg a sava-borsa. Az egyedüli valóban meglepő és az ehhez nem szokott néző számára szemet-kidüllesztő jelenet az, amikor William kétségbeesett vívódásában, kínjában magáévá tesz egy Anna-illatával átitatott párnát. A többi szexjelenet azonban könnyen felejthetővé sikerült. Holott éppen arra kellett volna helyezni a hangsúlyt szépen felépített ívben.

Az egyedüli ív a tragikum, ami kiszámítható, és az a lassan ellaposodó végjelenet, aminél vélhetően annyira híján voltak az ötletnek, hogy szimplán felolvasták a könyvből kvázi lezárásként. Ennél azért többet is ki lehetett volna hozni, sőt, a könyvet sokkal szétágazóbban és rétegesebben filmre vinni. Kár érte.

Borka Roland