Egy elszalasztott lehetőség.
Ridley Scott Gladiátor című mesterműve generációk számára vált meghatározó filmélménnyé, melyben a történetmesélés, az érzelmi mélység és a vizuális megvalósítás egymást erősítve alkottak maradandót. A folytatás, a Gladiátor 2 ugyan nagy ambíciókkal indult, de sajnos nem sikerült megismételnie elődje diadalát. Bár vannak erős pillanatai, a film inkább tűnik elszalasztott lehetőségnek, mintsem egy méltó folytatásnak.

Az operatőri munka a film egyik legfényesebb pontja. Dariusz Wolski képei időnként képesek megidézni az első film monumentalitását. A homokban játszó fények, az aréna brutalitását hangsúlyozó dinamikus kameraállások, valamint a grandiózus csatajelenetek mind vizuálisan magával ragadóak. Ugyanakkor az összhatás nem minden esetben éri el a kívánt érzelmi mélységet. A CGI, amely egy ilyen epikus történetnél alapvető elem, helyenként elavultnak hat. A technológiai megoldások egy része nem tudja felidézni az első film hitelességét, és a jelenetek egy része emiatt elveszíti azt a földközeli, mégis legendás érzést, amely az első Gladiátor védjegye volt.

A színészi játék terén Paul Mescal kiemelkedő teljesítményt nyújt Lucius szerepében. Az apja árnyékában élő, identitáskereső fiú karakterét hitelesen formálja meg, ám a David Scarpa által írt forgatókönyv kevés lehetőséget ad arra, hogy igazán kibontakozzon. Mescal játéka megmenti a figurát a teljes egydimenziósságtól, de a karakter érzelmi mélységei nem kapnak elég időt a kibontakozásra. Connie Nielsen, aki Lucius anyját alakítja, szintén erős jelenléttel bír, de a kettejük kapcsolatát ábrázoló jelenetek csupán vázlatosak, nem tudják a néző számára megmutatni az érzelmi drámát, amelyben a film gyökerezhetett volna. Pedro Pascal és Denzel Washington karakterábrázolására se lehet panasz.

A történetvezetés az, ahol a film a leginkább megbotlik. A Gladiátor 2 alapvető konfliktusa, az apa örökségének terhe és a fiatal Lucius önazonosságkeresése, ígéretes, de a forgatókönyv nem tudja ezeket a szálakat összekötni. Az érzelmi csúcspontok hiányoznak, és a film fináléja sem nyújt kielégítő lezárást. Egy jól megkomponált katartikus jelenet, amelyben Lucius nemcsak fizikailag, de érzelmileg is megküzd az örökségével, valamint az anyjával való viszonyával, kiemelhette volna a filmet. Ehelyett a zárójelenet túl gyorsan ér véget, nem hagyva időt a nézőnek arra, hogy az eseményeket feldolgozza, vagy valódi érzelmi hatást érezzen.

A látványvilág ambivalens. Miközben a díszletek és a kosztümök egyértelműen a részletek iránti figyelmet tükrözik, a CGI hibái és a kevésbé sikerült kompozíciók miatt a világ nem kel igazán életre. A Gladiátor ikonikus képei, mint a római aréna vagy a harctér, máig élnek a nézők emlékezetében, de a folytatásnak nincs ilyen maradandó vizuális eleme.
A zene, amely az első film egyik meghatározó eleme volt Hans Zimmer (és Lisa Gerrard) időtlen dallamaival, most sem okoz csalódást, de a varázsa mégis hiányzik. A zeneszerző, Harry Gregson-Williams tiszteletben tartja az előzményeket, és helyenként képes megidézni azt a fenséges, fájdalmas hangulatot, amely az első rész lelkét adta. Ugyanakkor az új témák nem tudnak annyira erőteljesen érvényesülni, és gyakran aláfestésként működnek, nem pedig történetmesélő eszközként.

A Gladiátor 2 egy ambiciózus, de kihagyott lehetőség. Az operatőri munka, a színészi játék és a zene megmenti attól, hogy teljes kudarc legyen, de a történetvezetés, a karakterfejlődés és a látványvilág hiányosságai miatt nem tudja megközelíteni elődjének nagyságát. Egy rendezői változat talán megmentheti a filmet, de jelenlegi formájában nemcsak érzelmi, hanem anyagi szempontból is elmarad attól, amit a nézők és a stúdió reméltek.
Értékelés: 4/10