Nemzeti hős vagy cserbenhagyó apa?
Megjelent a Generál Golian című szlovák-cseh történelmi dráma első hivatalos előzetese és plakátja, ami a szlovák történelem egyik legfeszültebb időszakába és egy drámai személyes döntés kellős közepébe kalauzolja a nézőket.
A történet 1944-ben játszódik. Ján Golian és felesége, Jarmila tíz évnyi nehéz próbálkozás után végre gyermekáldás elé néznek. A várt kisfiú megszületése azonban a legrosszabbkor érkezik: mindössze három héttel azelőtt látja meg a napvilágot, hogy kirobban a náci Németországgal szövetséges szlovák bábállam elleni Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP), amelynek katonai irányítását maga Golian kapja feladatul. A házaspárnak így szörnyű döntést kell meghoznia: a csecsemővel maradó család védelme vagy a nemzet szabadságáért folytatott küzdelem a fontosabb?
Az alkotók kiemelték, hogy nem egy hűvös, kosztümös akciófilmet vagy puszta hadi rekonstrukciót akartak forgatni, hanem egy mély emberi drámát és egyben a szlovák történelem egyik legszebb szerelmi történetét. A hat évig készülő film stábja Jarmila Golianová eredeti visszaemlékezéseit és korabeli dokumentumokat is felhasznált.
A címszerepben Ondrej Hraška látható, aki kifejezetten a karakter pszichológiai mélységeire helyezte a hangsúlyt. Feleségét Anna Prášilová Fialová alakítja, de feltűnik a stáb listáján Milan Mikulčík, Ondřej Brzobohatý, Juraj Bača, valamint a fiatal Gustáv Husák szerepében feltűnő Matúš Kvietik is.
Az Audiovizuálny fond és az STVR koprodukciójában készült film rendezője szerint Ján Golian generális alakja köré eddig nem épült méltó emlékmű a szlovák köztudatban, ezt az adósságot próbálja most törleszteni a széles vásznon debütáló dráma.
A rendező, Juraj Štepka látványos, de kifejezetten az emberi tényezőre fókuszáló alkotása 2026. október 8-án kerül a szlovákiai mozikba a CinemArt SK forgalmazásában.

