Az idei jelöltlista alapján szoros verseny várható, de az már most látszik: a brit tévéipar nemcsak életben van, hanem kifejezetten jó formában.
A brit tévés díjszezon egyik legfontosabb eseményének számító BAFTA TV Awards idei jelöltlistája egyszerre mutatja meg, mennyire erős évet zárt a brit sorozatgyártás, és azt is, hogy a streamingplatformok végleg bebetonozták magukat a mezőny élére. A jelölések élén toronymagasan a Kamaszok áll, amely 11 nominációval fut neki a májusi díjátadónak.
Az idei lista egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hagyományos brit műsorszolgáltatók és a streamingszolgáltatók közötti verseny kiegyenlített, de látványosan átalakulóban van. A BBC ugyan még mindig dominál a jelölések számában (több mint hetven nevezéssel), de a Netflix és a Sky is komoly jelenléttel bír.
A legtöbb jelölést begyűjtő Kamaszok mellett az Ezer bokszütés hét, míg az Andor és a Trespasses hat-hat jelölést kapott. Ez a lista jól mutatja, hogy a brit történetmesélés továbbra is erős, de már nem kizárólag brit platformokon történik.
A legjobb drámasorozatok között olyan címek szerepelnek, mint a Blue Lights, a Code of Silence vagy a Liverpool, a mi városunk, míg a minisorozatok között a Kamaszok mellett az I Fought the Law is jelölést kapott.
A nemzetközi kategória is erős: itt például A Mackó és a Különválás képviseli az amerikai sorozatgyártást.
A BAFTA-lista hagyományosan nemcsak a mainstream sikereket díjazza, hanem a társadalmilag érzékeny vagy kísérletezőbb projekteket is: idén dokumentumfilmek és realityműsorok is fontos szerepet kaptak, köztük a Grenfell: Uncovered vagy a The Celebrity Traitors.
A színészi kategóriákban komoly sztárnevek és feltörekvő tehetségek keverednek. A legjobb férfi főszereplő díjáért például Colin Firth, Taron Egerton és Stephen Graham versenyeznek, míg a női mezőnyben Erin Doherty és Siân Brooke is esélyes.
Külön érdekesség, hogy több első jelöltes is bekerült a listába, ami jól mutatja a BAFTA törekvését az új tehetségek felkarolására.
Ahogy minden díjszezonban, idén is akadnak látványos kimaradók. A brit tévés alapműsornak számító Strictly Come Dancing például egyetlen jelölést sem kapott, ami nyolc év után először fordul elő.
Ez a döntés jól jelzi, hogy a BAFTA egyre inkább a friss, kockázatvállaló tartalmak felé fordul, és kevésbé ragaszkodik a hagyományos közönségkedvencekhez.
A díjátadót május 10-én rendezik Londonban, a házigazda pedig Greg Davies lesz.
Íme a teljes jelöltlista magyar nyelven, a BAFTA TV Awards 2026 kategóriái szerint:
Drámasorozat
- Ezer bokszütés (Disney+)
- Blue Lights (BBC One)
- Code Of Silence (ITV1)
- Liverpool, a mi városunk (BBC One)
Limitált dráma
- Kamaszok (Netflix)
- I Fought The Law (ITV1)
- Trespasses (Channel 4)
- What It Feels Like For A Girl (BBC Three)
Legjobb férfi főszereplő
- Colin Firth – Lockerbie: A Search for Truth (Sky Atlantic)
- Ellis Howard – What it Feels Like for a Girl (BBC Three)
- James Nelson-Joyce – Liverpool, a mi városunk (BBC One)
- Matt Smith – The Death of Bunny Munro (Sky Atlantic)
- Stephen Graham – Kamaszok (Netflix)
- Taron Egerton – Smoke (Apple TV)
Legjobb női főszereplő
- Aimee Lou Wood – Film Club (BBC Three)
- Erin Doherty – Ezer bokszütés (Disney+)
- Jodie Whittaker – Mérgező város (Netflix)
- Narges Rashidi – Prisoner 951 (BBC One)
- Sheridan Smith – I Fought The Law (ITV1)
- Siân Brooke – Blue Lights (BBC One)
Legjobb férfi mellékszereplő
- Ashley Walters – Kamaszok (Netflix)
- Fehinti Balogun – Down Cemetery Road (Apple TV)
- Joshua McGuire – The Gold (BBC One)
- Owen Cooper – Kamaszok (Netflix)
- Paddy Considine – MobLand (Paramount+)
- Rafael Mathé – The Death of Bunny Munro (Sky Atlantic)
Legjobb női mellékszereplő
- Aimee Lou Wood – A Fehér lótusz (Sky Atlantic)
- Christine Tremarco – Kamaszok (Netflix)
- Chyna McQueen – Hívjátok Millie Blacket! (Channel 4)
- Emilia Jones – A megbízás (Sky Atlantic)
- Erin Doherty – Kamaszok(Netflix)
- Rose Ayling-Ellis – Reunion (BBC One)
Írott vígjáték
- Amandaland (BBC One)
- Big Boys (Channel 4)
- How Are You? It’s Alan (Partridge) (BBC One)
- Things You Should Have Done (BBC Three)
Legjobb férfi vígjáték színész
- Jim Howick – Here We Go (BBC One)
- Jon Pointing – Big Boys (Channel 4)
- Lenny Rush – Am I Being Unreasonable? (BBC One)
- Mawaan Rizwan – Juice (BBC Three)
- Oliver Savell – Changing Ends (ITV1)
- Steve Coogan – How Are You? It’s Alan (Partridge) (BBC One)
Legjobb női vígjáték színész
- Diane Morgan – Mandy (BBC Two)
- Jennifer Saunders – Amandaland (BBC One)
- Katherine Parkinson – Here We Go (BBC One)
- Lucy Punch – Amandaland (BBC One)
- Philippa Dunne – Amandaland (BBC One)
- Rosie Jones – Pushers (Channel 4)
Szórakoztatás
- The Graham Norton Show (BBC One)
- Last One Laughing (Prime Video)
- Michael McIntyre’s Big Show (BBC One)
- Would I Lie To You (BBC One)
Szórakoztató teljesítmény
- Amanda Holden & Alan Carr – Amanda & Alan’s Spanish Job (BBC One)
- Bob Mortimer – Last One Laughing (Prime Video)
- Claudia Winkleman – The Celebrity Traitors (BBC One)
- Lee Mack – The 1% Club (ITV1)
- Rob Beckett & Romesh Ranganathan – Rob & Romesh Vs… (Sky Max)
- Romesh Ranganathan – Romesh: Can’t Knock the Hustle (Sky Max)
Factual entertainment
- The Assembly (ITV1)
- Go Back To Where You Came From (Channel 4)
- Knife Edge: Chasing Michelin Stars (Apple TV)
- Race Across the World (BBC One)
Reality
- The Celebrity Traitors (BBC One)
- The Jury: Murder Trial (Channel 4)
- Squid Game: The Challenge (Netflix)
- Virgin Island (Channel 4)
Szappanopera
- Casualty (BBC One)
- Coronation Street (ITVX)
- EastEnders (BBC One)
Nappali műsor
- The Chase (ITV1)
- Lorraine (ITV1)
- Richard Osman’s House of Games (BBC Two)
- Scam Interceptors (BBC One)
Nemzetközi kategória
- A Mackó (Disney+)
- A diplomata (Netflix)
- Pluribus (Apple TV)
- Különválás (Apple TV)
- The Studio (Apple TV)
- A Fehér Lótusz (Sky Atlantic)
Gyermek: írott műsor
- Crongton (BBC iPlayer)
- Horrible Science (BBC iPlayer)
- Shaun, a bárány (CBBC)
- Gumball varázslatosan furcsa világa (Cartoon Network)
Gyermek: nem írott műsor
- Egy igazi bogár élete (Disney+)
- Boosnoo! (Sky Kids)
- Deadly 60 Saving Sharks (BBC Studios / CBBC)
- World.War.Me (Sky Kids Investigates) (Sky News)
Dokumentum sorozat
- Bibaa & Nicole: Murder in the Park (Sky Documentaries)
- Educating Yorkshire (Channel 4)
- See No Evil (Channel 4)
- The Undercover Police Scandal: Love and Lies Exposed (ITV1)
Szakmai dokumentum
- Belsen: What They Found (BBC Two)
- Simon Schama: The Road To Auschwitz (BBC Two)
- Surviving Black Hawk Down (Netflix)
- Vietnam: The War That Changed America (Apple TV)
Aktuális ügyek
- Breaking Ranks: Inside Israel’s War (Exposure) (ITV1)
- The Covid Contracts: Follow the Money (ITV1)
- Gaza: Doctors Under Attack (Channel 4)
- Undercover in the Police (Panorama) (BBC One)
Hírek
- BBC Newsnight: Grooming Survivors Speak (BBC Two)
- Channel 4 News: Israel-Iran: The Twelve Day War (Channel 4)
- Sky News: Gaza: Fight For Survival (Sky News)
Egyedi dokumentumfilm
- Grenfell: Uncovered (Netflix)
- Louis Theroux: The Settlers (BBC Two)
- One Day In Southport (Channel 4)
- Unforgotten: The Bradford City Fire (BBC Two)
Élő esemény közvetítése
- Holocaust Memorial Day 2025 (BBC One)
- Last Night of the Proms: Finale (BBC One)
- VE Day 80: A Celebration To Remember (BBC One)
Sportközvetítés
- The 2025 Ryder Cup (Sky Sports Main Event)
- The FA Cup Final (BBC One)
- UEFA Women’s Euro 2025 (BBC One)
- Wimbledon 2025 (BBC One)
Rövidformátum
- Donkey (BBC Three)
- Hustle And Run (Channel 4)
- Rocket Fuel (BBC iPlayer)
- Zoners (BBC Three)
P&O Cruises Memorable Moment Award (közönségszavazás)
- Adolescence – Jamie Snaps at the Psychologist (Netflix)
- Big Boys – I didn’t make it, did I? (Channel 4)
- Blue Lights – The police are warned of an ambush to plot to silence a key witness (BBC One)
- The Celebrity Traitors – Alan Carr wins (BBC One)
- Last One Laughing – Bob Mortimer and Richard Ayoade’s speed date (Prime Video)
- What It Feels Like For A Girl – Byron leaves for Brighton to start Uni, where she introduces herself as Paris (BBC Three)
Forrás: bbc

