Sundance: Max Walker-Silverman A Love Song című filmjének folytatása nyers és őszinte, és valódi reményt nyújt a gyógyuláshoz.
Max Walker-Silverman Rebuilding című filmje egy mélyen emberi történetet mesél egy elvált rancherről, Dusty-ról (Josh O’Connor), aki a Colorado államban történt pusztító erdőtűz után próbál újra építeni valamit az életében. A film egyszerre gyengéd és őszinte, és azt a fájdalmat és szomorúságot ábrázolja, amelyet egy otthon elvesztése okoz. A történet során Dusty azzal küzd, hogy megtalálja, mi maradt számára, miután az otthona és élete nagy része elpusztult. A film lassan és érezhetően bontakozik ki, miközben Dusty a katasztrófa nyomán próbálja értelmezni az életét, és kapcsolódni az őt körülvevő emberekhez.
A történet középpontjában Dusty áll, aki egy olyan férfi, akinek a rancher identitása annyira meghatározó volt, hogy amikor a tűz mindent elpusztít, fogalma sincs, mi mást kezdhetne magával. A ranch, amit nagyszülei építettek, és ami a család örökségét jelentette számára, most már csak egy emlék, ami lassan hamuvá válik. Az exfelesége, Ruby (Meghann Fahy), és kislányuk, Callie-Rose (Lily LaTorre) már nem élnek ott, de a múlt emléke továbbra is jelen van Dusty életében, és próbálja megragadni azt a képet, amit valaha a családja és a ranch jelentett számára.
Ruby szerint Dusty „nem alkalmazta magát eléggé,” ami arra utal, hogy ő nem volt eléggé jelen a családjában. Dusty azonban inkább az állatait és a ranch munkáit tartotta szem előtt, és az elején úgy tűnik, hogy a felesége és a lánya nem igazán tartozott a prioritásai közé. Ennek ellenére a filmben egyértelműen látszik, hogy Dusty nem volt teljesen érzéketlen, csak egyszerűen nem tudta, hogyan alakítja tovább az életét. A tűz utáni életében Dusty nem tudja, hogyan lépjen tovább, és egy újabb munkát keres, hogy folytassa azt, amit előzőleg csinált, mintha csak egy új helyszínen próbálná folytatni ugyanazt az életet.
Ez a bizonytalanság és elakadás a film kulcsmotívuma. Dusty nem képes elfogadni, hogy a dolgok végleg megváltoztak, és továbbra is megpróbálja visszaállítani a múltat. Azonban a film fő üzenete az, hogy a gyógyulás és az újjáépítés nem a múlt helyreállításán múlik, hanem azon, hogy hogyan találunk új értelmet az életünkben, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy minden elpusztult. Dusty egy FEMA-táborba költözik, ahol másokkal osztozik a veszteség érzésében, de közben elkezd kapcsolódni az új emberekhez, akikkel találkozik. Ezek az emberek, akik hasonló katasztrófákon mentek keresztül, nem engedik, hogy Dusty elszigetelődjön.
A film erőssége abban rejlik, hogy nem akar nagy drámai fordulatokat vagy akciódús pillanatokat, hanem inkább a karakterek finom érzelmi fejlődésére összpontosít. A film egyik erőssége, hogy az érzéseket nem a nagy események, hanem a hétköznapi pillanatok, a csendes interakciók és a szereplők apró döntései közvetítik. Walker-Silverman nem a cselekményekre épít, hanem a karakterek belső világát és azok fokozatos átalakulását ábrázolja. Az édesanyja, Ruby édesanyja (Amy Madigan) szerepe segíti Dustyt abban, hogy visszaemlékezzen nagyszüleire, akik szintén új életet kezdtek, amikor elhagyták Írországot. Ez az emlék segíti abban, hogy Dusty felismerje, hogy az emlékek is lehetnek örökségek, és hogy még akkor is, amikor az élet alapvetően megváltozik, új dolgok teremthetők.
O’Connor előadása az egyik legnagyobb erőssége a filmnek. Dusty karakterének finom és gyakran visszafogott megformálása tökéletesen illeszkedik a film nyugodt, lassú ritmusához. Míg Fahy több szót és érzelmet visz a filmbe, O’Connor a legfinomabb pillanatokban is képes hitelesen ábrázolni Dusty belső vívódásait, egyszerű mozdulatokkal, mint egy enyhe fejrázás vagy egy elgondolkodó pillantás. A film egyik legfontosabb jellemzője, hogy képes érzékeltetni a karakterek belső konfliktusait anélkül, hogy túlzottan dramatizálná az eseményeket.
A film alapvetően a változás és az újrakezdés témáját boncolgatja. Az élet nem áll meg a veszteség után, hanem folytatódik, és Dusty tanulja meg, hogy a múlt nem feltétlenül törvényszerűsége az életének jövőjének. Az Rebuilding nem csak Dusty történetét meséli el, hanem egyetemesebb üzenetet hordoz a gyógyulásról, a veszteségről és az új lehetőségek kereséséről is. Még ha a film egyes pillanatai kicsit klisésnek tűnhetnek, az érzelmi mélység és az apró, de jelentős pillanatok révén a film valódi erőt képvisel, miközben az otthon és a közösség újragondolásának fontosságát hangsúlyozza.
A Rebuilding tehát nem csupán egy film a gyászfeldolgozásról, hanem egy mélyebb vizsgálat arról, hogy mit jelent újraépíteni az életünket, miközben az egész világ körülöttünk változik. A film a veszteség fájdalmát és a reményt kereső emberi erőfeszítéseket ábrázolja egy csendes, de mégis erőteljes módon.
Teaser: