Filmszerű lett az új dokumentumsorozat.
Az élet mindig utat tör – ismerősen csengő mondat kalauzol minket évmilliók evolúcióján keresztül az Élet a bolygónkon című természetfilm-sorozatban. A Föld mintegy öt milliárd éves történetét nyolc egyenként egyórás epizódokon keresztül ismerjük meg, külön hangsúlyt fektetve az öt tömeges kihalásra, s azon belül is leginkább az egyes állatdinasztiák (beleértve az embert is) felemelkedését és bukását.
A Steven Spielberg vezető keze alatt készült széria minden a rendező által korábban használt filmnyelvi eszközöket vonultat fel. A Jurassic Park filmsorozat egyes jelenetei, arra való utalások is elő-elő bukkannak és nemcsak a dinoszauruszokat ábrázoló jelenetekben, hanem egyéb prehistorikus állatok illetve létformák megjelenítésénél.
A képi megvalósításon túl a hangkulissza is felidézi a neves hollywoodi rendező korábbi filmes zenei megoldásait: legyen az akár a T-rex lábnyomban a víz fodrozása, a cápáknál a kísérteties muzsika és lehetne sorolni.
Spielberg sajátosan játszott el a gondolattal, hogyan tudja leginkább nézőbaráttá tenni az Élet a bolygónkon című sorozatot – ami nem összekeverendő Attenborough 2020-as Egy élet a bolygónkon című szériájával. Családbarát lett, hiszen még az élet-halál harc végkifejlete is szemérmesen lett ábrázolva, a véres jelenetek se váltanak ki szörnyűséget a nézőben. Tehát bátran lehek gyermekkel is megtekinteni.
Meg kell mondani, hogy miközben a képi világ javarészt képkockánként elkápráztat, az Industrial Light & Magic és ILM cégek valamint a Bolygónk csodái (Our Planet, 2019) készítői csapata CGI-megoldásai néhol lemásznak a képernyőről és egy közepes költségvetésű filmnél is ügyesebben megoldják – például amikor esetlenül esik el az egyik CGI által kreált állatpréda -, de végeredményben ezek az apró hibák elnézhetőek. Az ősi természet is elképesztően valósághű, és a jelenkori felvételekkel párosítva sokszor meg sem lehet a kettőt különböztetni.
Az egyes állatfajok megjelenítése néhol még a múltbeli változatokat idézi. Bhart-Anjan Bhullar paleontológus volt a fő szakmai tanácsadó, de rajta kívül 164 paleontológus és Föld-szakértő nézetét is figyelembe vették, bár alapjáraton szabad megjelenítést alkalmaztak. Így tehát nem teljesen ismeretterjesztő a tekintetben, hogy újdonságokat tudnánk meg, bár, aki most találkozik vele, annak remek indító lehet a hasonszőrű alkotások megtekintéséhez.
A történetvezetés nem lineáris, akit ez zavar, az mellőzze és sebes tempót is diktál. Mindjárt az első rész egyfajta zanzásított összegzése a teljes sorozatnak, ami epizódról epizódra időz el egy-egy dinasztia felemelkedésére és bukásán. Ugyan láttunk már ennél sokkal kifinomultabb megvalósítást, elég csak a Prehistorikus bolygó elképesztő vizuális és ténygazdag sorozatra gondolni, az Élet a bolygónkon ezzel szemben egy-egy jelentősebb mozzanat kiemelésével foglalkozik, miközben ide-oda ugrál az idősíkokban, minden esetben a jelenkor eseményeivel párhuzamba állítva.
Morgan Freeman narrátor ugyan nem egy David Attenborough, botorság is lenne ugyanazt a színvonalat elvárni, azonban színészi eszköztárát csatasorba állítva vezet végig a drámai eseményeken. Legyen az véres akció, andalító természetrajz, cukiságfaktor és szellemes helyzetek, a hangjával mindegyiket kiemeli a természetfilmes narrációk szabályai alól.
Összességében felületesnek lehetne tekinteni az egész szériát tekintve, hogy lényegében csak végigfutja a történelmi időket, felvázolva hogyan emelkednek ki egyes fajok és egyúttal hogyan is tűnnek el, sok esetben örökre a föld színéről.
Nem megy bele mélységekbe, mindenbe éppenhogy csak belekóstol, kibontásuk további kutatásra sarkall, ami végtére is nem egy rossz megoldás, hogyan kezdjünk érdeklődni a természettudományok iránt. Viszont nem jobb, vagy rosszabb más természetfilmsorozatoknál, hanem más. Más az irányvonal, a feldolgozás, a megjelenítés, a narrálás, ám végtére is roppant élvezhető és magával ragadó.
Az Élet a bolygónkon már elérhető a Netflixen.
Borka Roland
