Az intergalaktikus cserkésztábor szirupos diadala.
Amikor a kortárs tudományos-fantasztikus irodalom és filmgyártás trendjeit vizsgáljuk, egyértelműen kirajzolódik egyfajta kollektív kimerültség. Évtizedek óta a disztópiák, a posztapokaliptikus jövőképek, a technológiai szorongás és az emberiség önpusztító hajlamai dominálják a zsánert. Ebben a sötét, nyomasztó kulturális klímában Andy Weir regénye, majd az abból készült Hail Mary küldetés című filmadaptáció úgy robbant be a köztudatba, mint egy frissítő, optimista kiáltvány. A kritika és a nagyközönség egy emberként borult le a mű előtt, megváltásként ünnepelve annak fénylő pozitivizmusát.
Ha azonban elutasítjuk a kollektív eszképizmus cukormázas szemüvegét, és a történetet a minimális szociológiai, pszichológiai és evolúciós realizmus talaján vizsgáljuk, a Hail Mary küldetés egy egészen más arcát mutatja meg. Nem egy vizionárius, inspiráló sci-fivel állunk szemben, hanem egy végtelenül naiv, helyenként egyenesen irritálóan infantilis tündérmesével. Azzal, hogy a mű teljesen kiiktatja az emberi (és az egyetemes) természet sötét oldalát, a valós konfliktusokat, valamint a kozmikus magány valódi súlyát, nem felemel, hanem intellektuálisan elszegényít. Nem szórakoztat, hanem elaltat.
A történet felütése kifejezetten ígéretesen, a klasszikus hard sci-fi szabályai szerint indul. Ryland Grace egyedül ébred egy űrhajón, amnéziával, halott bajtársakkal körülvéve, miközben a Naprendszert és ezáltal az emberiséget egy mikroszkopikus organizmus, az asztrofág fenyegeti. Ez a szakasz működik: a magány, a kétségbeesés, az amnézia fokozatos feloldódása és a deduktív, tudományos problémamegoldás egy hiteles, feszült atmoszférát teremt.
A narratíva azonban egyetlen ponton, szinte késszerűen vágódik ketté: amikor a Hail Mary rábukkan egy idegen civilizáció űrhajójára, és Ryland Grace találkozik Rockyval, az eridiailénnyel.
Ez az a pont, ahol a film és a könyv végleg elhagyja a tudomány és a komoly sci-fi felségvizeit, és megérkezik a galaktikus Disney-filmek világába. Ahelyett, hogy a történelem legfontosabb, legfeszültebb és legfélelmetesebb eseménye – az első kapcsolatfelvétel – zajlana le, a két lény szinte azonnal úgy viselkedik, mint két kollégista, akik örülnek, hogy végre találtak egy szobatársat a félévre. A kozmikus horror, az idegenség és a biológiai egzisztencializmus helyét átveszi egy intergalaktikus cserkésztábor hangulata.
A Hail Mary küldetés legnagyobb bűne, hogy a végtelenül komplex problémákat gyermeteg módon leegyszerűsíti. Rocky és Grace kommunikációjának felépítése ennek a csúcspontja. Rocky dallamokkal, akkordokkal beszél, nincs szeme, sugárzásban él, és teljesen más evolúciós háttérrel rendelkezik. Grace fog egy laptopot, ír egy alapszintű szoftvert, és napok – de legfeljebb hetek – alatt eljutnak odáig, hogy mély filozófiai, érzelmi és bonyolult asztrofizikai kérdéseket beszélnek meg.
A valódi tudomány és a nyelvészet szerint egy olyan lénnyel, amellyel nulla közös evolúciós múltunk van, még a legalapvetőbb fogalmak (mint az „igen”, a „nem”, az „itt” vagy a „most”) tisztázása is évekig vagy évtizedekig tartana. Gondoljunk bele, hogy a bálnák vagy delfinek nyelvét, akikkel több millió éves közös genetikai és földi múltunk van, a mai napig nem sikerült lefordítanunk.
Weirnél azonban a kommunikáció nem kőkemény, agyolvasztó transzformáció (mint Ted Chiang Érkezés című művében), hanem egy vidám kis barkácsdélután. Ez a fajta infantilis megközelítés megfosztja a nézőt és az olvasót attól a katarzistól, amit egy valóban nehéz, intellektuális akadály leküzdése jelentene.
Ha két különböző intelligens faj, amely képes volt technológiailag elhagyni a saját naprendszerét, találkozik az űr sötétjében, a legelső és leglogikusabb reakciójuk nem a barátságos integetés, hanem a totális paranoia és az óvatosság.
A játékelmélet és a kozmikus szociológia (amelyet például Liu Ce-hszin A sötét erdő című műve zseniálisan kifejt) azt diktálja, hogy egy idegen civilizáció potenciális fenyegetés. Nem tudhatjuk a motivációit, nem tudhatjuk, hogy agresszív-e, vagy hogy el akarja-e pusztítani a világunkat a nyersanyagokért. Ezenfelül a biológiai kontamináció veszélye (idegen baktériumok, vírusok, sugárzás) azonnali karantént és szigorú távolságtartást követelne meg.
A Hail Mary küldetésben mindez nem létezik. Rocky és Grace azonnal megnyitják a zsilipkapukat, megosztják a legféltettebb technológiai titkaikat, és vakon megbíznak egymásban. Ez a fajta naivitás játékelméletileg kész öngyilkosság, és teljesen hiteltelenné teszi a karaktereket mint tudósokat és mérnököket. Nem felelősségteljes fajfenntartóként viselkednek, hanem mint akiknek fogalmuk sincs az evolúció alapvető törvényeiről.
A történet infantilis pozitivizmusa nemcsak az űrben, hanem a Földön játszódó visszaemlékezésekben is tetten érhető. Az asztrofág-krízis egy globális, egzisztenciális katasztrófa. A valóságban – ahogy azt a közelmúlt világjárványai vagy a klímaváltozás elleni küzdelmek is megmutatták – egy ilyen helyzet azonnali geopolitikai harcokhoz, vádaskodáshoz, gazdasági protekcionizmushoz, vallási szekták felemelkedéséhez és háborúkhoz vezetne a megmaradt erőforrásokért.
Weir világában ezzel szemben mi történik?A világ kormányai szó nélkül átadják a totális, diktatórikus hatalmat egyetlen nőnek (Eva Strattnek). A szuperhatalmak (USA, Kína, Oroszország) zokszó nélkül, dalolva működnek együtt, félrehalva minden fegyverkezési és gazdasági érdeket. Nincsenek szabotőrök, nincsenek önző milliárdosok, nincsenek paranoid tábornokok, nincsenek vallási fanatikusok, akik a világvégét várják.
Ez a társadalmi tabula rasa teljesen steril környezetet teremt. A konfliktusok kizárólag technikai jellegűek: elromlott egy csavar, elfogyott az üzemanyag, mutálódott a baktérium. Mivel nincsenek valódi emberi, morális vagy politikai konfliktusok, a történet drámai íve végtelenül lapos marad.
A művet gyakran illetik a „kompetencia-pornó” kifejezéssel, ami azt jelenti, hogy a néző/olvasó számára az okozza a legfőbb örömet, hogy rendkívül okos emberek rendkívül hatékonyan oldanak meg bonyolult feladatokat. Ez önmagában egy működőképes narratív eszköz lehetne, de Weirnél ez a karakterfejlődés és a filozofikus mélység helyettesítőjévé válik.
Grace karakterének nincs valódi belső utazása. Bár kiderül róla, hogy gyáva volt, és kényszeríteni kellett a küldetésre, ez a morális folt semmit nem változtat a viselkedésén vagy a Rockyval való kapcsolatán. Ő a tipikus, modern, nyugati, techno-optimista ember karikatúrája: adj neki egy periódusos rendszert, egy mérőszalagot meg egy kis ragasztószalagot, és ő megmenti a galaxist, miközben popkulturális poénokat puffogtat.
Ebből a megközelítésből teljesen hiányzik a sci-fi zsánerének alapvető intellektuális kérdésfeltevése. Hol van az ember helye az univerzumban? Mi az intelligencia ára? Hogyan dolgozzuk fel a totális elszigeteltséget? Stanisław Lem Solaris-ában vagy Kudarccá vált expedícióiban az emberi elme összeomlik az idegen intelligencia felfoghatatlansága előtt. Weirnél az idegen intelligencia mindössze egy újabb mérnöki probléma, amit meg kell oldani a következő fejezetig.
A Hail Mary küldetés nem azért rossz film vagy könyv, mert logikai hibák vannak a fizikájában – Andy Weir kétségkívül remekül utánaolvasott az asztrofizikának és a kémiának. Azért bukik el mint komoly művészeti alkotás, mert szociológiailag és pszichológiailag analfabéta.
Az a döntése, hogy az univerzumot egy végtelenül jóindulatú, racionális és kooperatív hellyé formálja, megfosztja a történetet minden valódi téttől. Az infantilis pozitivizmus nem előrevivő dolog, hanem egyfajta intellektuális lustaság, hiszen megspórolja a valódi, nehéz kérdések megválaszolását, és helyette egy olyan világot ábrázol, ami a valóságban soha nem létezett és nem is fog létezni.
Azok számára, akik a sci-fitől valódi egzisztenciális feszültséget, az emberi természet mélyreható vizsgálatát és a kozmosz valódi, hátborzongató és fenséges idegenségét várják, a Hail Mary küldetés egy rendkívül sekélyes, frusztráló és unalmas élmény. Egy gumicukor egy fáradt társadalomnak, amely már nem mer szembenézni a saját sötétségével, így inkább azt hazudja magának, hogy az űrben is csak egy újabb, barátságos cserkésztábor vár ránk.
Borka Roland
Az intergalaktikus cserkésztábor
Az intergalaktikus cserkésztábor
Az intergalaktikus cserkésztábor
