Az Egyik csata a másik után a tizenhárom jelölésből 6 díjat is bezsebelt, Ryan Coogler horroja, a Bűnösök pedig a tizenhat jelölés ellenére 4 díjjal távozhatott. Hoppon maradt Timothée Chalamet, de DiCaprio is díj nélkül távozott.
A 98. Oscar-gála vörös szőnyege idén is azt bizonyította, hogy Hollywoodban a glamúr és a közéleti állásfoglalás régóta kéz a kézben jár. A vaku villanásaiban nemcsak couture ruhák csillogtak, hanem politikai üzenetek is: a retikülökön, kitűzőkön és gesztusokban egyaránt.
A legerősebb vizuális statementet Glennon Doyle amerikai queer aktivista és író hozta, aki egy „Fuck ICE” feliratú táskával jelent meg, nyíltan bírálva az amerikai bevándorlási hatóságot. Felesége, Abby Wambach egy „Ice Out” kitűzőt viselt, amellyel a januárban az ICE akciója során lelőtt Renée Macklin Good és más áldozatok előtt tisztelegtek. Doyle további kitűzői két nonprofit szervezetet – a bevándorlókat segítő Florence Projectet és a palesztin gyerekek orvosi ellátását támogató Palestine Children’s Relief Fundot – képviselték.
A vörös szőnyeg másik politikus gesztusa Oliver Laxe rendezőhöz kötődött: zakóján a palesztin szolidaritás jelképévé vált dinnyés kitűzőt viselte. Filmje, a Tánc a sivatagban a legjobb nemzetközi film kategóriájában versenyzett.
A divat persze továbbra is a gála egyik főszereplője maradt. Rose Byrne, akit a Ha tudnék, beléd rúgnék című filmért jelöltek, egy fekete, ejtett vállú Dior-ruhában érkezett – az a fajta minimalista elegancia, amelyet Hollywood évtizedek óta tökéletesít.
Renate Reinsve, a melankolikus nőalakok újkori ikonja vörös Louis Vuittonban lépett a kamerák elé. Amelia Dimoldenberg vörös szőnyeges miniinterjújában arról beszélt, hogy új filmjének hősnője aligha jönne ki jól a Világ legrosszabb embere Julie-jával: egyikük melankolikus szabadság, a másik érzelmi fogság.
A gála műsorvezetője ismét Conan O’Brien volt, aki egy filmszerű intróval indított: a Fegyverek című horrorfilm antagonistájának maszkjában jelent meg, majd a film gyerekszereplői kergették végig az idei jelöltek világán.
Az este egyik visszatérő poénforrása Timothée Chalamet lett. O’Brien már a nyitómonológban azzal viccelődött, hogy az opera- és balettrajongók miatt extra biztonsági készültség van – utalva a színész korábbi, sokak által sértőnek tartott megjegyzéseire. Chalamet láthatóan sportosan viselte, bár az est folyamán többször is célkeresztbe került.
A díjak terén az egyik legnagyobb nyertes Ryan Coogler filmje, a Bűnösök lett. Ludwig Göransson filmzenéje újabb Oscart hozott a zeneszerzőnek, Autumn Durald Arkapaw operatőri munkája pedig történelmi mérföldkő: ő az első nő, aki valaha megnyerte ezt a kategóriát.
Michael B. Jordan a film főszerepéért élete első Oscar-díját vehette át, beszédében a szakma nagy elődjeit – Denzel Washingtont, Jamie Foxxot és Will Smitht – idézve.
Az est talán leginkább várt pillanata Paul Thomas Anderson győzelme volt. Az Egyik csata a másik után rendezőjeként végre Oscar-díjat nyert – tizennégy korábbi jelölés után. Filmje végül a legjobb film díját is elvitte, ezzel az idei gála egyik meghatározó alkotásává vált.
Anderson meghatott beszédében arról beszélt, hogy a forgatókönyvet a gyerekeinek írta, abban a reményben, hogy az ő generációjuk talán képes lesz kijavítani azt a világot, amelyet az előzők elrontottak.
A gála végére ismét világossá vált, hogy az Oscar sosem pusztán a filmekről szól. Javier Bardem beszédében illegális háborúnak nevezte az iráni offenzívát, mások a szólásszabadság vagy a háborúk áldozatai mellett álltak ki.
A 2026-os Oscar-gála így egyszerre volt popkulturális spektákulum, politikai fórum és divatbemutató – Hollywood egyik legkedveltebb műfaja: a nagy, kicsit túlzó, de mindig látványos önreflexió.
Íme a jelöltek és díjazottak listája!
Legjobb film
- Bugonia
- F1
- Frankenstein
- Hamnet
- Marty Supreme
- Egyik csata a másik után
- A titkosügynök
- Érzelmi érték
- Bűnösök
- Az álmok vágányán
Legjobb rendező
- Chloé Zhao – Hamnet
- Josh Safdie – Marty Supreme
- Paul Thomas Anderson – Egyik csata a másik után
- Joachim Trier – Érzelmi érték
- Ryan Coogler – Bűnösök
Legjobb férfi főszereplő
- Timothée Chalamet – Marty Supreme
- Leonardo DiCaprio – Egyik csata a másik után
- Ethan Hawke – Blue Moon
- Michael B. Jordan – Bűnösök
- Wagner Moura – A titkosügynök
Legjobb női főszereplő
- Jessie Buckley – Hamnet
- Rose Byrne – Ha tudnék, belédrúgnék
- Kate Hudson – Song Sung Blue
- Renate Reinsve – Érzelmi érték
- Emma Stone – Bugonia
Legjobb férfi mellékszereplő
- Benicio Del Toro – Egyik csata a másik után
- Jacob Elordi – Frankenstein
- Delroy Lindo – Bűnösök
- Sean Penn – Egyik csata a másik után
- Stellan Skarsgård – Érzelmi érték
Legjobb női mellékszereplő
- Elle Fanning – Érzelmi érték
- Inga Ibsdotter Lilleaas – Érzelmi érték
- Amy Madigan – Fegyverek
- Wunmi Mosaku – Bűnösök
- Teyana Taylor – Egyik csata a másik után
Legjobb adaptált forgatókönyv
- Bugonia
- Frankenstein
- Hamnet
- Egyik csata a másik után
- Az álmok vágányán
Legjobb eredeti forgatókönyv
- Blue Moon
- Csak egy baleset volt
- Marty Supreme
- Érzelmi érték
- Bűnösök
Legjobb animációs rövidfilm
- Butterfly
- Forevergreen
- The Girl Who Cried Pearls
- Retirement Plan
- The Three Sisters
Legjobb jelmez
- Avatar 3
- Frankenstein
- Hamnet
- Marty Supreme
- Bűnösök
Legjobb casting (új kategória)
- Hamnet
- Marty Supreme
- Egyik csata a másik után
- A titkosügynök
- Bűnösök
Legjobb élőszereplős rövidfilm
- Butcher’s Stain
- A Friend of Dorothy
- Jane Austen’s Period Drama
- The Singers
- Two People Exchanging Saliva
Legjobb maszk és frizura
- Frankenstein
- Kokuho
- Bűnösök
- Zúzógép
- A csúf mostohatestvér
Legjobb eredeti filmzene
- Bugonia
- Frankenstein
- Hamnet
- Egyik csata a másik után
- Bűnösök
Legjobb animációs film
- Arco – Fiú a jövőből
- Elio
- K-pop Démonvadászok
- Little Amélie or the Character of Rain
- Zootropolis 2
Legjobb operatőri munka
- Frankenstein
- Marty Supreme
- Egyik csata a másik után
- Bűnösök
- Az álmok vágányán
Legjobb egész estés dokumentumfilm
- The Alabama Solution
- Come See Me in the Good Light
- Cutting Through Rocks
- Senki tanár úr Putyin ellen
- The Perfect Neighbor
Legjobb rövid dokumentumfilm
- All the Empty Rooms
- Armed Only With a Camera: The Life and Death of Brent Renaud
- Children No More: Were and Are Gone
- The Devil Is Busy
- Perfectly a Strangeness
Legjobb vágás
- F1
- Marty Supreme
- Egyik csata a másik után
- Érzelmi érték
- Bűnösök
Legjobb nemzetközi film
- A titkosügynök
- Csak egy baleset volt
- Érzelmi érték
- Tánc a sivatagban
- The Voice of Hind Rajab
Legjobb betétdal
- „Dear Me” – Diane Warren: Relentless
- „Golden” – K-pop Démonvadászok
- „I Lied to You” – Bűnösök
- „Sweet Dreams of Joy” – Viva Verdi
- „Train Dreams” – Az álmok vágányán
Legjobb látványtervezés
- Frankenstein
- Hamnet
- Marty Supreme
- Egyik csata a másik után
- Bűnösök
Legjobb hang
- F1
- Frankenstein
- Egyik csata a másik után
- Bűnösök
- Tánc a sivatagban
Legjobb vizuális effektek
- Avatar 3
- F1
- Jurassic World Ujjászületés
- The Lost Bus
- Bűnösök

