A Netflixre jön az alkotás.
Az Oscar-díjra jelölt színész elvállalta a főszerepet a készülő filmben, amelynek jogait a Netflix szerezte meg. A forgatókönyvet Harrison Query írta, aki korábban a Head of State-tel hívta fel magára a figyelmet.
A Deadline értesülései szerint a Kill Switch a 2004-es Collateral és a 2015-ös Sicario stílusát idézi majd – mindkét film kimondottan jól szerepelt a Rotten Tomatoeson –, de a történetről és a karakterekről egyelőre nem árultak el részleteket.
A Kill Switch nem az első közös munka Gyllenhaal és Query között: jelenleg is együtt dolgoznak az Amazon MGM Studios politikai thrillerén, a Code Black-en, amely Query azonos című novelláján alapul. A forgatókönyvíró közben több fronton is aktív: fejlesztés alatt áll egy Trigger Point című A24-es sorozata a Netflixnél (amit 2025 novemberében azonnali sorozatberendeléssel fogadtak el), valamint nemrég eladta The Operator című spec scriptjét is a streamingcégnek, Mark Wahlberg főszereplésével.
Gyllenhaal addig sem tűnik el a vászonról: legközelebb nővére, Maggie Gyllenhaal gótikus krimijében, a The Bride!-ban láthatjuk, amely március 6-án debütál. Az év későbbi részében érkezik Guy Ritchie akcióthrillere (In the Grey), M. Night Shyamalan természetfeletti filmje (Remain), valamint visszatér Elwood Dalton szerepében az Amazon MGM Országúti diszkó 2-jében is.

