A Shelby-saga nem ér véget.
Nem ér véget a Shelby-család története: a Netflix és a BBC egyszerre két évadot rendelt be a Birmingham bandája folytatásából, amely a második világháború utáni Birminghamben játszódik majd. A Variety szerint az új széria 1953-ban indul, középpontjában pedig már nem Tommy Shelby és testvérei, hanem a család következő generációja áll.
A Birmingham bandája 2013 és 2022 között hat évadon át futott, és kultikus státuszt vívott ki magának a brit sorozatok között. Steven Knight, az eredeti sorozat alkotója most is marad író és producer, így a hangulat és a világépítés várhatóan továbbra is ismerős lesz a rajongóknak. A hírek szerint Cillian Murphy – aki Tommy Shelby szerepével lett világsztár – executive producerként vesz részt a munkában, de arról nem szólnak a hírek, hogy ismét láthatjuk-e a képernyőn.
Az új történet a háború utáni Birminghamben játszódik, amikor a város újjáépítése egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt. A készítők szerint ismét hatrészes évadokra lehet számítani, egyórás epizódokkal. A forgatás Birminghamben, részben a Digbeth Loc Studios-ban zajlik majd.
A sorozat párhuzamosan készül a Birmingham bandája-film, a The Immortal Man munkálataival, amelyben Cillian Murphy visszatér Tommy Shelby szerepében, és több régi ismerős is felbukkanhat. A film jelenleg az utómunkánál tart, és a tervek szerint hidat képez majd az eredeti történet és a most bejelentett új széria között.
Premierdátumot egyelőre nem közöltek, de a két évadra szóló megrendelés jelzi: a Birmingham bandája -univerzum nem egyszerű mellékszállal folytatódik, hanem egy új korszakot építenek fel köré.
Forrás: Variety

