Kendőzetlenül megmutatták a részleteket a negyvenperces interjúműsorban.
Először nyilatkozott újévi rettentő balesetéről Jeremy Renner hollywoodi színész az ABC Tv-adónak. A Marvel sztárja Jeremy Renner: The Diane Sawyer Interview – A Story of Terror, Survival and Triumph című beszélgetésben a színész mellett megszólaltak szerettei, az unokaöccse, akit a biztos haláltól védett meg, a szomszédok, akik szerencsére otthon voltak a baleset idején, valamint meghallgatható a segélyhívóra jött telefonhívás is, illetve mentősök, orvosok, rendőr és a város polgármestere is nyilatkozott. Mind a támogatásukról biztosították a színészt, és éppen ez volt az interjú üzenete: közösségben és szeretetben, mert anélkül elveszünk.
De nézzük a részleteket. Renner elmondása szerint Alex unokaöccsével egy járművet vontatott ki a hóból a hókotróval, amikor az csúszni kezdett a jégen. Az ünokaöccse biztonságáért aggódva Renner kidugta a lábát a hókotróból, hogy visszanézzen Alexre, de kiesett a fülkéből. Mivel elfelejtette behúzni a kéziféket, vissza akart ugrani, ám a színészt behúzták a mozgó lánctalpak, amik először előrelökték, majd az acélsínek maguk alá nyomták. A gép több mint hét tonnát nyom, tényleg csoda, hogy szerencsésen megúszta.
“Nem szabad a járműn kívül tartózkodnod, amikor vezeted. Ha érted, mire gondolok” – mesélte Renner. “Olyan ez, mint úgy vezetni autót, hogy közben az egyik lábad kint van a járműből.”
A Sólyomszem sztárja, megjegyezte, hogy a baleset „az én hibám volt, és megfizettem érte.” A baleset pillanatában pedig a következők hagyták el a száját: “Ma nem, k…va anyád!”
A súlyos sérülések ellenére sem bánta meg Renner a tettét. “Igen, újra megtenném, mert az unokaöcsémet védtem.”
Renner súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett és kész csoda, hogy megmaradt, bár a szemtanúk nem sok esélyt adtak neki. Tizennégy helyen tört el nyolc bordája, eltörött a szemürege, a térde, összeesett a tüdeje, az egyi bordacsontja átszúrta a máját, bal lábszára törött és a lábujjai is. Összesen harminc csonttörése volt.
Először Alex unokaöccse látta meg őt, akire, míg a terepjáróban ült, rácsúszott a hókotró és a hófalhoz nyomta. Nevada északi részén akkor éppen nagy havazás volt. Az unokaöccs viszont ép bőrrel megúszta, kikászálódott a járműből és körülnézett, javarészt üres házakat látott, azonban az egyik garázsnál felfedezte, hogy van ott valaki. Odakúszott hozzá, megragadta a lábait, mint valami horrorfilmben, és segítséget kért. Rich Kovach sietett Rennerhez és nyomban értesítette párját, Barb Fletchert, illetve hívta a segélyhívót. Törölközőt nyomtak a sztár vérző fejéhez, akkor még nem tudták, ki fekszik a hóban. A szomszédok leírták a förtelmes pillanatokat, említést tettek a sok vérről és a segélyhívó hangrögzítőjéről lejátszották a felvételt, amelyen hallani, ahogy a színész a haláltusáját vívja.
„Úgy láttam, mintha egy pillanatban kiszállt volna belőle a lélek, szürkés-zöld színe volt a bőrének.”
idézte fel Fletcher.
Párja, Kovach pedig elmondta, ahogy nézte a sebesült férfit, mintha látta volna a koponyacsontját. Mindketten rettentőnek írták le a helyzetet. Mivel hegyvidék és havas idő volt, huszonegy perc alatt ért ki a mentő.
Amikor Alex unokaöccse odaért hozzá, akkor az csak annyit mondott neki: „Lélegezz, csak lélegezz!” és hogy szinte látta a srác, hogy a férfi a halálán van. Ugyanezen a véleményen volt maga Jeremy Renner is.
“Azt hiszem, az egyik szememmel láttam a másikat” – idézte fel a sztár. “Próbáltam elképzelni, hogyan nézhet ki a testem, hogy emberi roncs vagyok-e. Egy gerinc és egy agy maradt belőlem” – nyilatkozta megrendülten az 52 éves színész. A kórházi ágyán a telefonjába pötyögte az utolsó szavait, és előtte jelnyelven kért a családjától bocsánatot. Az utolsó kérése az volt, hogy ha már csak a gépek és a fájdalomcsillapítók tartanák életben, akkor engedjék őt meghalni, mert nem akar úgy élni.
“Másrészt, nem akartam áldozat lenni. Nem akartam, hogy ez a trauma megbélyegezzen és meghatározzon. Átbeszéltük a családdal, együtt szenvedtük el. Ám ahol fájdalom van, ott megvan a szeretet és az összetartás magja is.”
fogalmazott megtörten a sztár.
Mérhetetlenül hálás azért, hogy életben maradt és minden erejével azért küzd, hogy teljesen felépüljön. Alig három hónappal a roppant szerencsétlen balesetet követően már bottal képes járni, szó szerint lábadozik a Los Angeles-i otthonában. Családja és szerettei tartják benne a lelket. Kislánya keveset szólt hozzá, csupán hozzábújt és annyit mondott neki, hogy megrémítette az eset és hogy szereti őt. Ez pedig Rennernek rengeteg energiát ad a folytatásra.
A nevadai Reno város kórház orvosai gondosan helyrehozták a testi sérüléseit.
„Szerencsés embert látok a tükörben. Sok húst és csontot elvesztettem, de megtöltöttek szeretettel és titánnal.”
mondta Jeremy Renner.
Forrás: ABC