A régi filmeket a jelenlegi érzékenység miatt nem szabad újraforgatni – jelentette ki Steven Spielberg. „Számomra ez egy szentség… Nem hiszek az ilyen cenzúrában” – mondta az Oscar-díjas rendező a TIME ügyvezető elnökének és egykori főszerkesztőjének, Edward Felsenthalnak a TIME100 csúcstalálkozón kedden.
Sajnálta azt is, hogy az 1982-es E.T. sláger 20. évfordulós verziójában a zsaruk fegyverek helyett walkie-talkie-vel rendelkeztek.
Spielberg elárulta, hogy annak is örült, hogy újra megtöltődnek a mozik és kasszasikeresek születnek. Kifejtette azt is, hogy nem úgy nézi a feltörekvő rendezőket, hogy azokból új Spielberg vagy Scorsese legyen, hanem, hogy egyéni látásmódon rendelkezzen.
Bevallotta, hogy jelenleg a White Lotus harmadik évadát nézi, illetve az Utódlást is követi.
Spielberg még nem készített filmet minden műfajban, mert westernfilmet még nem forgatott. Fontolóra vette, hogy készítsen egyet, de gyorsan nevetve visszakozott: „Ne küldjenek nekem forgatókönyveket!”