Elismerték a magyar filmet.
A 61. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon Pálos Gergely nyerte el a legjobb operatőrnek járó Silver Hugo-díjat a Csendes barát című film fényképezéséért. A díjat Enyedi Ildikó legújabb alkotása kapta, amely német–francia–magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. A film már a Velencei Filmfesztiválon is nagy sikert aratott, ahol hat díjjal jutalmazták.
A Csendes barát érzékeny, filozofikus film, amely az ember és a növény kapcsolatát vizsgálja három idősíkon keresztül – három találkozás, három pillanat, amikor a két különböző érzékelésvilág röviden összeér. Az 1908-as jeleneteket 35 milliméteres fekete-fehér filmen rögzítették, a hetvenes évek világát 16 milliméteres nyersanyagra forgatták, a jelenkor (2020-as évek) képeit pedig digitálisan vették fel – a vizuális sokszínűség így maga is a film egyik tematikus rétegévé válik.
A film hazai bemutatója 2026. január 29-én lesz a Mozinet forgalmazásában, de október 28-án, kedden már premier előtt láthatja a közönség a Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválon (BIFF), a Corvin moziban. A vetítésre napokkal ezelőtt minden jegy elkelt.
A BIFF szervezői a teltházas vetítés teljes bevételét a fesztivál filmfinanszírozási programja, a Cine-Collegium Budapest (CCB) második kiírásának alapjába ajánlják fel. A CCB az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai filmes összefogásának számít: szakmai szereplők, cégek és magánszemélyek adományaiból áll össze, hogy független filmek megvalósulását támogassa. Az első évadban 25 millió forintnyi közvetlen támogatás és mintegy 100 millió forintos természetbeni felajánlás gyűlt össze, amelyből Rudolf Olivér Anyám, a szörny című filmje valósulhat meg.
A CCB zsűrijének 2025-ös elnöke épp Enyedi Ildikó volt, aki tavasszal így beszélt a döntésről:
„Tudtam, hogy nehéz lesz. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire. A beérkezett pályázatokból 8–10-et azonnal elindítanánk, aztán a moziban boldogan megnéznénk. (…) A döntés nem is zsűrizés volt, inkább morbid triázs egy túlterhelt sürgősségin éjjel háromkor. A CCB most jelzés: nem kesergés, hanem megerősítés, hogy közösségként még mindig képesek vagyunk segíteni egymáson.”
A Cine-Collegium Budapest második évadának részleteit – köztük a következő zsűri tagjait – a napokban zajló 2. BIFF-en jelentik be. A szervezők továbbra is várják az adományokat a szabad magyar filmművészet támogatására a donably.com/CCB oldalon.

