Február 15-től látható Boross Martin Nyersanyag című filmje a magyar mozikban.
A Dér Zsolt, Mészáros Blanka, Pál András és Szabó Stefi főszereplésével készült film a mai magyar társadalmi viszonyokat tükrözi vissza és éles vitákat kiváltó témákat feszeget – áll a forgalmazó, Vertigo Média pénteki közleményében.
A történet szerint filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. Tamás, a filmrendező és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk felismerik, hogy a faluban nagy méreteket ölt az elnyomás. A szálak a települést vezető polgármesterhez, Gáspárhoz vezetnek, aki a legfőbb megélhetést biztosító uborkafarmot is igazgatja. Amikor a filmesek megtudják, hogy a vezető visszaél a hatalmával, a rendező úgy dönt, hogy leleplező dokumentumfilmet forgat róla. Jószándékú missziója súlyos következményekkel jár. Nagy nyilvánosságot kapott filmjével éket ver a falu ártatlan lakói közé és mindenkit veszélybe sodor.
Az alkotás feltárja a városiak és a mélyszegénységben élő falusiak közt tátongó szakadék valóságát, szemlélteti a hatalommal való visszaélés mindennapi megnyilvánulásait, valamint nagyító alá veszi az értelmiségiek felelősségét és a félresiklott aktivizmus lehetséges hatásait is.
A kritikus hangvételű filmet a Junior Prima-díjas Boross Martin rendezte, akinek ez az első játékfilmje. A Stereo akt színházi társulat vezetője 2017 óta foglalkozik filmezéssel, az elmúlt hat évben a Remake_Bodony című dokumentumfilmet, valamint a Kelet-európai randevú és a Promenád című rövidfilmeket készítette el.
A közvetlen állami támogatás nélkül forgatott Nyersanyag forgatókönyvét közösen írta a Külön falkát is jegyző Szántó Fannival. A film képi világát Bálint Dániel és Becsey Kristóf operatőrök alkották meg, a látványtervező Fekete Anna, a jelmeztervező Mák Petra, zeneszerző pedig Bartha Márk volt.
A Tallinn-i Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb work-in-progress kategória díját elnyerő Nyeresanyag a Filmfabriq és a Stereo akt gyártásában valósulhatott meg, producerei Osváth Gábor és Mayer Dániel voltak.
MTI