Elkezdődött a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál péntek délután. Itt látható először Magyarországon Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje, a Mommy Blue mellett Reisz Gábor negyedik alkotása is, a Földszint. A magyar produkciók mellett olyan ismert alkotók filmjei is láthatók majd, mint Andrej Zvjagincev (Minótaurosz), Tudor Giurgiu (Három nap szeptemberben) vagy Hirokazu Kore-eda (A bárány, akit akarsz).
A filmszemle nyitóünnepségén Bíró Tibor fesztiváligazgató hangsúlyozta, a CineFesten idén minden eddiginél több, mintegy 90 film szerepel a programban. Ebből a versenyfilmek között 56 alkotás van, ezek 28 országból érkeztek Miskolcra – tette hozzá.
Mint mondta, ennyi filmhez elegendő helyszín is kell, ezért örömmel számolt be arról, hogy új helyszínnel bővült a fesztivál. Megjegyezte, a Tudomány és Technika Házában (TTH) ugyanazokat a körülményeket fogják biztosítani, mint a filmszemle többi helyszínén.

Tóth-Szántai József polgármester arról beszélt, hogy a fesztivál a filmek és a mozi ünnepe, tisztelgés az európai filmművészet előtt.
Mint mondta, nem véletlenül talált otthonra Miskolcon a nemzetközi filmszemle, hiszen a városnak nemcsak jelene, hanem múltja is van a filmművészetben;
1899-ben az első filmvetítés Magyarország első kőszínházában, a Miskolci Nemzeti Színházban volt, és itt rendezték meg az első magyar filmfesztivált is a lillafüredi Palotaszállóban 1939-ben.
A fesztiválközönségnek és az alkotóknak köszönhetően Miskolcnak jövője is van a filmművészetben – fűzte hozzá.

A megnyitón Gáspár Sándor Kossuth-, Jászai Mari- és Páger Antal-díjas színésznek Bíró Tibor adta át a CineFest Életműdíját, a díjazottat a polgármestert is köszöntötte.
A díjátadó előtt a színész filmszerepeiből készült válogatást vetítettek le a szervezők, emellett meglepetésvendégként Gáspár Tibor, a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész méltatta testvérét.
Gáspár Sándor a díj átvétele után úgy fogalmazott: nem tudja, hogyan került ő is az Oscar-díjasok, valamint elismert külföldi és magyar rendezők, színészek közé.
Hangsúlyozta, hogy a szakmaiság mellett rendkívül fontos a bizalom is, az életműdíjasok névsorát olvasva pedig több olyan alkotó nevével is találkozott, aki meghatározó volt a karrierjében. Elmondta, a díj első kitüntetettje, Gyarmathy Lívia rendező adta első filmszerepét.
Megjegyezte, reméli, hogy a díjazottak névsorában ő is egy olyan láncszem lehet majd, amelyhez büszkén kapcsolódnak majd a jövő kitüntetettjei.

Az Európai Mozi Nagykövete díjat Danis Tanovic Oscar- és Golden Globe-díjas bosnyák rendező vette át Bíró Tibortól, a polgármester őt is köszöntötte.
A direktor megköszönte az elismerést, majd arról beszélt, hogy évek óta barátsággal gondol Magyarországra a diákkorában látott filmek, de leginkább a Tarr Bélával kötött barátsága miatt.
Az elismerés másik díjazottja, Kevin Macdonald Oscar-díjas skót rendező és producer a jövő csütörtöki Pressburger-konferencia után veszi át a kitüntetést a miskolci városházán.
A nyitóünnepség után a CineFest hivatalos programja Igor Seregi horvát rendező Lagzi című vígjátékának vetítésével indult el.
A szeptember 4-től 12-ig tartó CineFest-en országos premiereket, díjnyertes klasszikusokat, rövidfilmeket és bemutatkozó alkotók műveit is megnézhetik a látogatók, akik számos kísérőprogramon és közönségtalálkozón is részt vehetnek.
A filmmustra részletes programja a www.cinefest.hu oldalon érhető el, míg jegyvásárlásra a www.jegy.cinefest.hu honlapon van lehetőség.
MTI
Borítókép: Miskolc, 2026. szeptember 4. A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fő helyszíne, a miskolci Művészetek Háza a nyitóünnepség napján, 2026. szeptember 4-én. MTI/Vajda János

