Az idén Oscar-díjjal elismert Michelle Yeoh kapja a filmművészet női kiválóságait elismerő Women in Motion-díjat a májusi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon – jelentették be csütörtökön a szervezők.
Yeoh a díjat megtisztelőnek nevezve hangsúlyozta:
A fesztivál közleményében kiemelte, hogy az elmúlt kilenc évben olyan filmes személyiségek kapták a díjat, akik kulcsszerepet játszottak a nők kulturális és művészeti reprezentációjának megváltoztatásában. „Michelle Yeoh vitathatatlanul az egyik legkiemelkedőbb példája” – fogalmaztak. Thierry Frémaux, a fesztivál igazgatója felidézte, hogy Yeoh 2002-ben a cannes-i nemzetközi zsűri tagja volt.
A Kering francia luxusmárka által támogatott, 2015-ben alapított díjat, amely a nők filmművészetben elért eredményeire hívja fel a figyelmet, korábban Jane Fonda, Geena Davis, Susan Sarandon, Isabelle Huppert, Patty Jenkins, Gong Li, Salma Hayek és Viola Davis is átvehette – idézte fel a The Hollywood Reporter.
Michelle Yeoh a márciusi Oscar-díjátadó gálán a legjobb színésznő díját nyerte el a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fiben nyújtott alakításáért.
A Women in Motion-díjat Cannes-ban egy díszvacsorán nyújtják át a malajziai származású színésznőnek. A 76. cannes-i filmfesztivált május 16. és 27. között rendezik meg.
MTI-hír