Aku Louhimies nem lassít: a 2017-es finn kasszasiker után Antti Tuuri regényéből készít monumentális háborús drámát. A 2026 őszén érkező Lapin sota (Lappföldi háború) azt a pillanatot mutatja be, amikor a korábbi szövetségesek egymás torkának estek a fagyos északon.
Amikor 2017-ben bemutatták az Ismeretlen katona legújabb feldolgozását, Finnországban megállt az élet: minden negyedik finn látta a moziban a nemzeti identitás alapművének tartott történetet. A rendező, Aku Louhimies most visszatér a lövészárkokba, de egy sokkal ellentmondásosabb és fájdalmasabb fejezethez nyúl: a lappföldi háborúhoz.
A történet 1944 őszén indul, a finn történelem egyik legdrámaibb fordulópontján. Miután Finnország fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, az egyezmény részeként vállalnia kellett, hogy fegyverrel űzi ki korábbi szövetségeseit, a németeket az országból.
A film két szálon fut. Az egyik a frontvonal, ahol Heikki és Pauli, a két fiatal katona a karjalai pokol után azt hiszi, végre hazatérhetnek. Ehelyett azonban északra küldik őket, hogy korábbi fegyvertársaikra vadásszanak. Melléjük kerül Arvo, a börtönviselt újonc, aki cinizmusával és kívülállóságával folyamatosan megkérdőjelezi a háború és a kötelesség értelmét. A másikban pedig Rovámiemiben Saara, a saksalainenoknak (németeknek) dolgozó tolmács kerül lehetetlen helyzetbe. Választania kell a szülőföldje és a szerelme, a német Duisberg őrnagy között, miközben körülöttük a „felperzselt föld” taktikája jegyében lángba borul egész Lappföld.
Louhimies nem bízta a véletlent a szereposztásra. A finn filmgyártás legnagyobb állócsillaga, Peter Franzén mellett a nemzetközi szinten is elismert, a Babilon Berlinből ismert német Volker Bruch játssza a főbb szerepeket. A forgatókönyvet a rendező a kortárs finn irodalom óriásával, Antti Tuurival közösen jegyzi, ami garancia a történelmi hitelességre és a mély emberi drámára.
A Lapin sota nem csupán a stratégiai manőverekről vagy a felrobbanó épületekről szól majd. A készítők ígérete szerint a központi kérdés az inhimillisyys, vagyis az emberség marad: hogyan lehet megbocsátást és kegyelmet találni egy olyan világban, ahol éppen az égeti fel a házadat, akivel tegnap még együtt ettél a kondérból.
A film bemutatóját stílusosan a történelmi események évfordulójához közel, 2026. október 23-ára tűzték ki. Bár a korhatár-besorolás még várat magára, Louhimies stílusát ismerve egy nyers, realista és érzelmileg megterhelő mozira számíthatunk, amely jó eséllyel ismét mozgósítja majd az egész skandináv régiót.
A magyar premier valószínűleg 2026 végén vagy 2027 elején várható.

