A Troll 2 ott folytatja, ahol az első rész abbamaradt.
Miután az Oslo alatt szunnyadó kőtrollt sikerült visszaverni, Norvégia ismét békésnek tűnik. De ez nem tart sokáig. Egy másik, még nagyobb és pusztítóbb lény ébred fel a fjordok mélyén, és elindul, hogy letarolja, amit csak lát. A kormány és a hadsereg ezúttal azonban nem akarja megvárni, míg az óriás eléri a fővárost: új technológiával, egy Sunna nevű UV-fénnyel felszerelt harci helikopterrel veszik fel a harcot a mitikus szörnyeteggel. A természet és az ember konfliktusa ezúttal sokkal direktebb és agresszívebb, és a film előzetes információi alapján jóval nagyobb léptékű pusztítást is ígér.
A főszerepben ismét Ine Marie Wilmann tér vissza Nora Tidemann paleobiológusként, aki az előző rész eseményei után most már a kormány mellett dolgozik. Mellette újra feltűnik Kim Falck mint Andreas, a kissé neurotikus PR-os, illetve Mads Sjøgård Pettersen, aki a katonai szálat képviseli, ezúttal nagyobb súllyal. A stábhoz új arcok is csatlakoznak, köztük Sara Khorami, Gard B. Eidsvold és Anne Krigsvoll, akik vélhetően az új katonai és tudományos szereplőket hozzák be a történetbe.
A forgatás 2024-ben zajlott Norvégia több pontján, így például Trondheimben, a Maridalen-völgyben és Jotunheimenben – utóbbi már a nevében is az északi mitológia óriásaira utal. Érdekesség, hogy a produkció egyes jeleneteit Budapesten is forgatták, ami arra utalhat, hogy nemcsak norvég, de nemzetközi helyszínek is szerepet kapnak a történetben, vagy legalábbis a város különböző arcai kellenek a világvége-hangulathoz.
A rendezői székbe tehát ismét Roar Uthaug ülhetett vissza, akinek a norvég filmipar eddigi legnagyobb költségvetésű produkcióját sikerült összeraknia. A forgatókönyvet ismét Espen Aukan jegyzi, a produceri munkát pedig a Motion Blur veteránjai, Espen Horn és Kristian Strand Sinkerud viszik. Ők már a premier előtt megerősítették: a Troll 2 nem egy gyorsan összedobott második rész, hanem egy tudatosan felépített trilógia következő lépése, amely mélyebbre ás a skandináv mitológiában, és még nagyobb vizuális élményt ígér, mint az első rész.
A Troll 2 december 1-jén érkezik a Netflixre.
A Netflix számára a film valószínűleg ismét fontos nemzetközi húzónév lesz a karácsonyi időszakban. Az előző rész 93 országban került be a top 10-be, és még az Egyesült Államokban is napokig tartotta magát az élmezőnyben – ami egy norvég, feliratos film esetében több mint figyelemre méltó.
A Troll 2 tehát nemcsak látványos monster movie-nak ígérkezik, hanem egy újabb bizonyíték arra, hogy a regionális mitológiára épülő filmek igenis globálisan is működhetnek. Ha az ígéretek beigazolódnak, december elsején nemcsak a trollok, de a nézők is visszatérnek – kíváncsian, hogy ezúttal vajon meg tudjuk-e állítani a hegyeket járó szörnyeteget.