Pelenkás állatokkal nyaggat az új komédia – Gyagyás gyilkosság 2 kritika

Csak kínunkban nevetünk, de akkor nagyon.

Amikor 2019-ben megjelent a hihetetlenül bugyuta magyar címmel a Netflix Gyagyás gyilkosság című filmje, talán maga a szolgáltató se gondolta, hogy elképesztő sikert fog elérni. Mindez abból is kitűnik, hogy négy évet kellett várni a folytatásra. Az ember azt gondolná, hogy az Adam Sandler és Jennifer Aniston nevével fémjelzett produkció, két veterán nevettető aranyértékű humorossága elegendő az üdvösséghez. Míg az első film valóban formabontó módon hozta a krimikomédia elemeit, elég csak az egysorosakra és a kettejük közti kémiára gondolni. Ezúttal azonban kevésnek bizonyult.

De nézzük csak, hogy a filmbéli karakterek, Nick és Audrey Spitz, a New York-i zsaru és egy fodrásznő története, hová is futott ki az első résztől, ahol egy európai vakáció során Agatha Christie-stílusú bűntény megoldásában segédkeztek. Bizony azóta úgy gondolták, jól jövedelmező lesz nekik a magándetektíves meló, halálra keresik magukat, de szinte azonnal kiderült, hogy a két balfék még egy sima megcsalásos csapdát se tud tökéletesen kivitelezni. Éppen kapóra jön az, hogy az első részben megismert Maharadzsa, egy magántulajdonában lévő szigetre invitálja őket, ami éppen kapóra jön főhőseinknek, hogy kicsit kikapcsolódjanak.

Hamar azonban rájövünk, hogy ez a folytatás, szinte már közhelyesen, de nem ér fel az első epizódhoz, mert sokkal jobban örülünk az akciójeleneteknek, amik kifejezetten jól koreografáltak, mint hogy nevetésre húznánk a szánkat. Megjátsszák, mintha Keanu Reeves John Wickje, vagy Charlize Theron Atomszőjéje lennének – nem mellesleg Theron producere Gyagyás gyilkosság 2 filmnek.

A Sandler rajongóknak lényegében meg kell elégedniük azzal, hogy az egyik humorforrás, ahogy a főhős elmajszol egy negyed sajtot a pazar szigeti luxushajlékban. A további szereplők is mintha papírmasék lennének, úgy mint a Maharadzsa gazdagságra ácsingózó jegyese Claudette, akit Mélanie Laurent alakítja, legjobb barátja, aki az előző feleségnek való Grófnő, akit Jodie Turner-Smith alakít illetve annak padavanja Imani, akit Zurin Villanueva alakít. Aztán itt van még a Maharadzsa filantróp húga, Saira akit Kuhoo Verma ketl életre, a minden nőre ráugró Francisco, akit Enrique Arce alakít és persze a namíbiai Ulenga ezredes, akit John Kani személyesít meg, és aki nem mellesleg az első rész óta elveszítette az egyik karját és szemét. És akkor még nem beszéltünk az egykori M16-os túsztárgyalóról, Mark Strongról, aki szó szerint felbukkan, és aki detektív-útmutatásos könyvet ír, ami alapján Spitzék elindították bizniszüket.

Egy indiai stílusú esküvő főpróbáján aztán van minden, mint a búcsúban. Még egy grandiózus megjelenés is, ami azonban szinte már törvényszerűen tragédiába torkollik. Ám ahogyan ezt már a Spitz-házaspártól megszoktuk, ahol egy holttest van, ott törvényszerűen jön a többi is, és nem kevésnél áll meg a számláló.

Főhőseink és az egész pereputty meg sem állnak a francia fővárosig, hogy Párizsban aztán minden valamirevaló helyet gyilkolászással tegyenek látványossá és úgy lógjanak az Eiffel-tornyon (hol másutt?), hogy azt még Tom Cruise is megirigyelhetné.

Közben beugrik a Clouseau stílusára hajazó Delacroix felügyelő, aki Dany Boon ábrázol, aki füstkarikák fújásában jeleskedik. Nem vicc, tényleg.

James Vanderbilt írta a Gyagyás gyilkosság második részének forgatókönyvét, és hát nem volt éppen a helyzet magaslatán. Hogy is lehetett volna, hiszen leginkább thrillerekben utazott eddig, mint a Zodiákus, Az elnök végveszélyben, vagy éppen a Függetlenség napja: Feltámadás. Mint az látható, az erőssége az akcióthrillerekben elhintett vicces egysorosak, semmint egy krimikomédia humorossága. Amiért mégis tud működni a Jeremy Galerick által rendezett másfél órás film, az a két főszereplő kémiája miatti adok-kapok. Merthát azért egy fogselymes névjegykártya és pelenkás állatok nem éppen a humor csimborasszói. Talán majd legközelebb!

Borka Roland