A helyi önkormányzat óvatos.
Nagy munkában vannak egy július 20-i mega koncertakció szervezői Szlovákiában, ahová a nyáron hollywoodi világsztárok érkeznek. Itt ad koncertet ugyanis a Hollywood Vampires, amiben Tommy Henriksen, Alice Cooper és Joe Perry játszik. Előtte, július 18-án Budapesten ad koncertet a zenekar.
De az igazi csemege kétségkívül Johnny Depp érkezése lesz. A Profi Event ügynökség már javában benne van az előkészületekben.
A sztár menedzsmentje már kinézte magának a Vígľaš kastélyszállót Nagyszalatna (Zvolenská Slatina) településen. Mivel azon a területen, ahol a koncert lesz, csak régi futballöltözők vannak, a szervezőknek 8 konténert kell a helyszínre vinniük. Az egyikben kényelmes nappalit készítenek a sztár számára.
Főleg külföldről biztosítanak majd frissítőket, de tervezik, hogy helyi specialitásokkal is megkóstoltatják a színészt.
A rockkoncert iránt nagy az érdeklődés. Már több ezer jegyet adtak el, ezek ára 60-80 euró között mozog. A zenészek igényei mellett azonban a szervezők földbérléssel is foglalkoznak. Az önkormányzati képviselő-testület ülésén felkérés érkezett hozzájuk biztonsági intézkedések kidolgozására. Dolgoznak az ügyön.
Mária Klimentová polgármester tájékoztatása szerint a rendezvény napján a bérleti díj 1250 euró, a többi napon 350 euró körül mozog. A végső árról azonban április közepén, a következő önkormányzati képviselő-testületi ülésen döntenek.
Forrás: Nový Čas