Pedig a sivatagi eposzt a szaúdiak a modern Arábiai Lawrence-nek szánták: elköltöttek rá legalább 150 millió dollárt, leszerződtették Amerika Kapitányt és egy Oscar-díjas rendezőt, a végeredmény mégis egy fájdalmasan üres mozi lett, amit senki nem akar megnézni.
Ha valaki az elmúlt napokban beült egy amerikai moziba, hogy megnézze a Desert Warrior (Sivatagi harcos) című filmet, jó eséllyel egyedül ült a teremben. A Deadline és az iparági elemzők adatai szerint ugyanis Anthony Mackie új filmje nemcsak simán megbukott, hanem konkrétan beleállt a földbe: az 1010 észak-amerikai moziban bemutatott produkció mindössze 487 ezer dollárt termelt az első hétvégéjén.
Hogy ez mennyire kevés? Mozinként átlagosan kevesebb mint 500 dollárról beszélünk. Összehasonlításképpen: egy mozijegy ára az USA-ban 10-15 dollár körül mozog, tehát egy-egy vetítésen átlagosan 2-3 ember lézengett a hatalmas vásznak előtt.
A Desert Warrior nem egy független kisfilm, amit véletlenül túláraztak. Ez volt a szaúdi filmgyártás nagy dobása, amivel meg akarták mutatni a világnak (és főleg a Nyugatnak), hogy képesek Hollywood-szintű látványfilmeket gyártani. A büdzsé egyes becslések szerint a 170 millió dollárt is elérheti, a pénzt pedig a szaúdi állami médiavállalat, az MBC Studios tolta bele, de a projekt mögött felsejlik a szaúdi szuverén alap (PIF) árnyéka is.
A filmet Szaúd-Arábia futurisztikus gigaberuházásánál, Neomnál forgatták, a rendezői székbe pedig azt a Rupert Wyattet ültették, aki korábban sikerre vitte A majmok bolygója: Lázadás-t. A főszerepre pedig megszerezték Anthony Mackie-t, aki épp a következő Amerika Kapitány-mozira gyúr.
A terv papíron jól nézett ki, a megvalósítás azonban évekig húzódott, és a forgatást állítólag belső konfliktusok, homokviharok és infrastrukturális nehézségek nehezítették.
A kritikusok nem voltak kegyesek: a Rotten Tomatoes-on jelenleg 25%-on áll a film. Hiába a látványos sivatagi táj, a cselekmény lassú és zavaros. Egy elemző megjegyezte, hogy a közönségnek jelenleg „nincs étvágya egy sivatagi háborús filmre, miközben a Közel-Keleten épp egy valódi háború zajlik”. Mackie és a többi sztár (például Ben Kingsley) gyakorlatilag nem is kampányolt a film mellett, mintha ők is sejtették volna, hogy jobb csendben maradni.
Az iparági források szerint a film „két szék közé esett”: az arab közönségnek túl nyugatias, a nyugatinak pedig túl idegen és súlytalan volt.
Bár a szaúdiaknak van miből finanszírozniuk a veszteséget, a Desert Warrior bukása intő jel lehet: nem elég önteni a pénzt a homokba, ha a nézők végül inkább a szomszéd teremben vetített Az ördög Pradát visel 2-re váltanak jegyet. Mackie-nek pedig marad a Marvel-univerzum, ahol legalább garantált a nézőszám.
Forrás: Deadline

