Chris Pratt a Vatikánban forgat dokumentumfilmet.
Történelmi pillanatra készül a Vatikán: egy új dokumentumfilm kedvéért először engednek kamerát Szent Péter sírjához, a Vatikáni Nekropolisz rejtett részébe. A produkció fő arca – némi meglepetésre – Chris Pratt lesz, aki a nézőket vezeti majd végig az apostol történetén és a sír megtalálásának fordulatos eseménysorán.
A jelenleg is zajló forgatás helyszíne a Szent Péter-bazilika és az alatta húzódó nekropolisz, vagyis az a temetkezési terület, ahol a hagyomány szerint az egyház első vezetőjét eltemették. A filmet a Vatican Media, a bazilika fenntartásáért felelős Fabbrica di San Pietro, valamint a spanyol AF Films gyártja. A projekt egyelőre cím nélküli.
A rendezői széket a spanyol Paula Ortiz foglalja el, a forgatókönyvet Andrea Tornielli írta, Pietro Zande vatikáni szakértő közreműködésével. A bemutatót 2026-ra időzítik, a Szent Péter-bazilika jelenlegi épületének felszentelésének 400. évfordulójára.
Chris Pratt közleményben reagált a felkérésre: „Rendkívüli megtiszteltetés együtt dolgozni a pápával és a Vatikánnal ezen a projekten. Szent Péter története a keresztény hit alapja, és hálás vagyok a bizalomért, ami lehetővé teszi, hogy ezt a történetet a vászonra vigyük.”
A bazilika és Szent Péter élete valóban elválaszthatatlan. A galileai halász, akire Jézus rábízta az egyház vezetését, Kr. u. 64-ben szenvedett mártírhalált a Vatikáni-dombon. Temetkezési helye már a legkorábbi időktől a keresztény zarándoklat központja lett; sokan szerettek volna a közelében nyugodni.
A dokumentumfilm szinopszisa szerint a nézők „lépésről lépésre, izgalmas időutazáson” vehetnek részt, és eddig sosem látott felvételeken keresztül jutnak el Szent Péter sírjához. A film bemutatja, hogyan döntött úgy Nagy Konstantin császár, hogy a Vatikáni-dombot részben elegyengetve építi fel az első bazilikát, hogy megőrizze az apostol temetkezési helyét.
A 20. század közepén kezdődtek meg az első nagyobb feltárások a helyszínen: XII. Piusz pápa 1950-ben hivatalosan is bejelentette, hogy sikerült azonosítani az apostol sírját. A kutatásokat folytató VI. Pál 1968-ban jelentette be, hogy megtalálták Péter földi maradványait is. „Olyan módon azonosították őket, amelyet meggyőzőnek tekinthetünk” – fogalmazott akkor a pápa.
A film egyik producere, az AF Films a spanyol Frank Ariza cége, amely olyan produkciókért felelt, mint a Sorry Baby, a Fragmentos vagy az Antonio Banderas főszereplésével készült Above and Below. A cég televíziós munkái között szerepel a Perdóname Señor és a Mariachis.
Ha minden a tervek szerint halad, 2026-ban a nagyközönség is láthatja azt, amit korábban csak néhány kutató és egyházi szakember: Szent Péter történelmi jelentőségű, rejtett sírját.
Forrás: deadline

