Animációs folytatás az élen, sci-fi eposz a második helyen, a top 10-ben pedig szinte kivétel nélkül franchise-ok, folytatások és adaptációk sorakoznak – ez rajzolódik ki a magyar nézők 2025-ös filmes ízléséből. A Mafab.hu több ezer szavazata alapján összeállított rangsor szerint a Zootropolis 2. lett az év legnépszerűbb filmje Magyarországon.
A listát a legalább 300 millió forintos bevételt elérő filmekből állították össze, a sorrendnél a nézőszámot és a közönségértékeléseket is súlyozták. Ennek alapján a Zootropolis 2. toronymagasan végzett az élen: közel 1,4 milliárd forintos bevételt termelt, miközben 84 százalékos értékelést kapott. Az akciódús animációban Judy Hopps nyúlzsaru és Nick Wilde róka ezúttal pályafutásuk eddigi legveszélyesebb ügyével néznek szembe – a recept pedig láthatóan továbbra is működik.
A második helyen az Avatar: Tűz és Hamu végzett (83%, kb. 1,2 milliárd forint). James Cameron pandorai univerzuma újabb fejezettel bővült: Jake Sully és Neytiri ezúttal a Hamu népével és annak könyörtelen vezetőjével, Varanggal kerül szembe, miközben a korábbi veszteségek is tovább árnyékolják a történetet.
A dobogó harmadik fokára az Így neveld a sárkányodat élőszereplős változata állhatott fel (84%, 619 millió forint). Hablaty és Fogatlan története látványos realizmussal tért vissza, és a nézők szerint a klasszikus érzelmi mag is megmaradt.
A negyedik helyen az F1 – A film végzett (79%, 934 millió forint). Brad Pitt alakítja Sonnyt, az egykori versenyzőt, aki egy súlyos baleset és kiégés után kap új esélyt a visszatérésre – miközben kiderül, hogy az igazi ellenfél nem feltétlenül a pályán vár rá.
Az ötödik a Lilo és Stitch – A csillagkutya lett (74%, 951 millió forint). A Disney 2002-es animációs klasszikusának élőszereplős feldolgozása továbbra is a családról, az összetartozásról és egy különösen problémás űrlényről szól.
A hatodik helyet a Rosszfiúk 2. szerezte meg (83%, 503 millió forint). A DreamWorks animációs sorozatának új részében a „megjavult” bűnözők egy nem várt, világkörüli rablássorozat közepén találják magukat, ezúttal egy új női banda irányítása alatt.
A lista hetedik helyén, és egyben egyetlen magyar filmként szerepel Herendi Gábor vígjátéka, a Szenvedélyes nők (83%, 495 millió forint). A történet középpontjában egy elhagyott párterapeuta áll, akit lánya és anyja próbál visszarángatni az életbe – randikkal, öniróniával és nem kevés konfliktussal.
A nyolcadik a Mission: Impossible – A végső leszámolás (81%, 415 millió forint), amelyben Ethan Hunték ezúttal egy mesterséges intelligencia által fenyegetett nukleáris világkatasztrófát próbálnak megakadályozni – természetesen rengeteg akcióval.
A kilencedik helyen a Szemfényvesztők 3. végzett (77%, 403 millió forint), ahol a Négy Lovas új illuzionistákkal kiegészülve tér vissza, míg a tizedik az A könyvelő 2. lett (75%, 297 millió forint), Ben Affleck autisztikus könyvelő-bérgyilkosának újabb nyomozásával.
A toplista összképe nem túl meglepő: 2025-ben is a jól ismert címek, folytatások és remake-ek uralták a magyar mozikat – az igazi kivételt pedig egy hazai vígjáték jelentette.

