Az idei cannes-i fesztiválon mutatják be Martin Scorsese új filmjét (Killers of the Flower Moon), amelynek főszerepeit Leonardo DiCaprio és Robert de Niro alakítják. Mindkét amerikai sztárt a vörös szőnyegre várják a május 20-i világpremierre – jelentették be pénteken a szervezők.
Az Apple TV által készített alkotást októberben a mozikban is bemutatják, mielőtt felkerül az internetre. A nyolcvanadik születésnapját tavaly ünneplő, legkülönfélébb műfajokban alkotó Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer számára az áttörést a Taxisofőr hozta meg, amellyel 1976-ban elnyerte a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Bár a filmrendező rendszeres vendége a seregszemlének, 1986 óta nem szerepelt filmje a hivatalos programban. Abban az évben a Lidéres órák című alkotással elnyerte a legjobb rendezés díját, majd 1988-ban ő volt a zsűri elnöke.
Legújabb filmje, a Killers of the Flower Moon az 1920-as években, Oklahomában játszódik, főhőse egy sorozatgyilkos, akinek áldozatai őslakos indiánok.
Martin Scorsese új filmje az első alkotás, amelynek cannes-i bemutatóját bejelentették szervezők. A fesztivált május 16. és 27. között rendezik meg, a hivatalos program többi filmjét április közepén teszik közzé. A zsűri elnöke idén Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező lesz.
MTI-hír