A francia-szenegáli Mati Diop Dahomey című dokumentumfilmje kapta a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.
Az elismerést a nemzetközi zsűri elnöke, az Oscar-díjas, kenyai származású színész-rendező, Lupita Nyong’o nyújtotta át Mati Diopnak, a gyarmati időkben elrabolt benini bronzkincsek visszaszolgáltatásáról szóló alkotásáért.
„Ahhoz, hogy újjáépítsünk, először helyre kell állítanunk, és ahhoz, hogy helyreállítsunk, igazságot kell szolgáltatnunk” – mondta Diop a díjátadó gála színpadán. A rendezőnő köszönőbeszédében – az este sok más díjazottjához hasonlóan – a gázai tűzszünetért is szót emelt. Dokumentumfilmjében a szenegáli gyökerű rendező 26 műkincs visszatérését követte nyomon Franciaországból Beninbe. A többnyire európai múzeumokban található benini bronztárgyakat a gyarmatosítás idején rabolták el a mai Benin és Nigéria területén található egykori Dahomey királyságból a 19. század végén.
A legjobb főszereplőnek járó Ezüst Medve–díjat Sebastian Stan román-amerikai színész vehette át az A Different Man című pszichológiai thrillerben nyújtott alakításáért. A legjobb mellékszereplő Ezüst Medvéjét pedig Emily Watson brit színésznő kapta a Berlinale nyitófilmjeként vetített Small Things Like These című ír-belga drámáért.
A legjobb forgatókönyvíró díját Matthias Glasnernek nyújtották át a Sterben című német filmért.
A zsűri nagydíjával Hong Szangszu dél-koreai filmrendezőt tüntették ki, az A Traveler’s Needs című alkotásért, amelynek főszerepét Isabelle Huppert játszotta.
A zsűri díját L’Empire című sci-fi vígjátékáért Bruno Dumont vehette át.
A legjobb rendező Ezüst Medvéjét Nelson Carlo de Los Santos Arias kapta a Pepe című filmjéért; az alkotás narrátora egy olyan víziló szelleme, amelyet Afrikából szállítottak a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar állatkertjébe.
Ezüst Medve-díjjal ismerték el kiemelkedő művészi hozzájárulásáért Martin Gschlacht operatőrt, a 18. században játszódó Des Teufels Bad című film fényképezéséért.
A legjobb dokumentumfilm díját Yuval Abraham, Basel Adra, Hamdan Ballal és Rachel Szor No Other Land című alkotása nyerte el, amely ciszjordániai palesztin falvak életét dokumentálta.
„Azért vagyok itt, hogy a díjat ünnepeljem, de nehéz ünnepelni, amikor honfitársaim tízezreit gyilkolja meg Izrael Gázában” – mondta Adra. Yuval Abraham izraeli újságíró, a film társrendezője hozzátette: „Én izraeli vagyok, Basel palesztin. Két nap múlva egy olyan földre térünk vissza, ahol nem vagyunk egyenlők.” Kijelentette: „ennek az egyenlőtlenségnek véget kell vetni”.
A rövidfilmes mezőny Arany Medvéjét az argentin Francisco Lezama vette át Un Movimento Extrano című munkájáért.
A legjobb első film díját pedig Cu Li Never Cries című filmjéért a vietnámi Pham Ngoc Lan kapta.
A vasárnapig tartó 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mintegy 300 filmalkotást láthatott a közönség.
MTI