Robert de Niro Oscar-díjas amerikai filmszínész lesz a díszvendége a 78. cannes-i filmfesztivál május 13-i megnyitó ünnepségének, amelyen tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap – jelentették be hétfőn a szervezők.
„Nagyon erős érzéseim vannak a cannes-i fesztivállal kapcsolatban. Különösen manapság, amikor a világban oly sok minden elválaszt minket egymástól, Cannes összehoz minket. Olyan, mintha hazatérnénk” – idézte a 81 éves hollyvoodi sztárt közleményében a fesztivál.
Tizennégy évvel azután, hogy 2011-ben a nemzetközi zsűri elnöke volt, idén a színészt, a rendezőt és producert a kultikus szerepekkel fémjelzett pályafutásáért ünneplik, többek között egyik legemlékezetesebb alakításáért a Martin Scorsese rendezte Taxisofőr című filmben, amely 1976-ban elnyerte az Arany Pálmát.
„Vannak arcok, amelyek a hetedik művészetet jelképezik, és vannak sorok, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagynak a filmművészetben” – hangsúlyozta a fesztivál közleményében, amely „a mozi mítoszaként” méltatta Robert de Nirót, akinek színészi játéka „egy mosoly szelídségében vagy egy tekintet keménységében összpontosul„.
Robert de Niro sokáig felejthető szerepeket kapott, mígnem 1968-ban Brian De Palma rábízta az Üdvözletek főszerepét. Martin Scorsesével 1972-ben találkozott, nyolc közös filmjük első darabja az 1973-ban forgatott Aljas utcák volt. Felfigyelt rá Francis Ford Coppola is, a Keresztapa című filmeposz második részében rábízta a fiatal Vito Corleone szerepét, amiért De Niro Oscar-díjat kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.
„A piti gengsztertől a maffiózóig” – mint írta a fesztivál – „De Niro soha nem szűnt meg természetes tekintélyt kölcsönözni az olasz-amerikai maffiafiguráknak„, olyannyira, hogy ez lett az egyik jellegzetes karaktere.
A Taxisofőrt követően újabb világsikerek következtek, 1978-ban A szarvasvadász, 1980-ban a Dühöngő bika, melynek főszerepéért megkapta második Oscarját is. De Niro ma is Hollywood egyik legtöbbet foglalkoztatott sztárja, nem ritka, hogy évente négy-öt filmben is játszik.
New York szerelmeseként szívén viseli szülővárosa sorsát, ezért a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után társalapítóként létrehozta a Tribeca Filmfesztivált, melyet ma már a Cannes-i Filmfesztivál előszobájaként emlegetnek.
Robert de Niro május 14-én nyilvános mesterkurzust tart a világ egyik legjelentősebb filmes találkozóján.
MTI